Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szomszéd: \"Az MSZP totális veresége\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MSZP totális vereségét, és a Fidesz egyértelmű győzelmét jelenti a vasárnapi népszavazás végeredménye - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting elemzője. Szomszéd Orsolya hozzátette: Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ugyanakkor másként értelmezi az adatokat, és ez az értelmezési verseny fogja uralni a következő napokat.

A várakozásokat felülmúló eredmény született a népszavazáson mind a részvételi arányt, mind az igenek számát tekintve - mondta az InfoRádiónak a Vision Consulting elemzője.

Szomszéd Orsolya kiemelte: elsöprő többségbe kerültek az igenek, ez pedig az MSZP totális vereségét, illetve a Fidesz egyértelmű győzelmét jelenti.

Értelmezési küzdelem

Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor ugyanakkor másként értelmezi az adatokat, hiszen amíg a kormányfő arról beszél, hogy a népszavazásnak csak szakpolitikai jelentősége van, és erre a három kérdésre vonatkozik, addig a Fidesz szerint az állampolgárok világos véleményt mondtak a kormánypolitika egészéről - fejtette ki.

Az elemző szerint ez azt mutatja, hogy a népszavazás jelentőségéről alakul ki egy értelmezési küzdelem, ami a következő napokban is dominálni fog.

Összetett tényezők alapján alakult ki a végeredmény - vélekedett Szomszéd Orsolya. Kiemelte: a népszavazáson a választók nemcsak pártpolitikai véleményt mondtak, hanem a pénztárcájukat közvetlenül érintő kérdésekben mondtak foglaltak állást.

"Megakadhat a reform lendülete"

A kormányfő felkészült a vereségre, és gyorsan le akarja zárni a népszavazás ügyét, folytatva azt a megkezdett új politikát, amit még februárban jelentett be - mondta a Vision Consulting elemzője. Hozzátette: ebben a lendületben ugyanakkor törést hozhat ez a kudarc, megakaszthatja azt.

A legnagyobb veszélyt Gyurcsány Ferenc számára az jelenti, ha az MSZP-n belül felerősödnek a kritikus hangok, és megkérdőjelezik a kormányfő politikáját - emelte ki Szomszéd Orsolya. Hangsúlyozta: megakadhat a reform lendülete, ha a népszavazási eredmények miatt a szocialisták elbizonytalanodnak Gyurcsány Ferenc kormányfő személyében

Tavaly az MSZP és az SZDSZ között a konfliktus a reformok irányáról és üteméről alakult ki, és az vita most is feléledhet - vélekedett az elemző.

A Fidesz óvatos lesz

Szomszéd Orsolya szerint a Fidesz győzelemről beszél, és napirenden fogja tartani ezt a témát, de nem áll érdekében erősíteni azt a várakozást, hogy a siker a kormány azonnali bukásához vezet. Vagyis óvatosabb lesz a Fidesz, és esetleg arra számít, hogy az MSZP-n belüli folyamatok vezetnek erodálódáshoz - tette hozzá.

A népszavazási eredmény a Fidesz számára Orbán Viktor politikájának visszaigazolását jelenti, erősebbé válik a pozíciója a párton belül, és akár 2010-ig sem kérdőjeleződik meg helyzete - közölte a Vision Consulting elemzője.

Hanganyag: Gál Ildikó