Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Éger: A kormány egymásnak ugrasztja a szakmai szervezeteket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az egészségügyi alap 17 milliárdos céltartalékából lehetne pótolni a háziorvosok és kórházak számára a megszűnő vizitdíj és kórházi napidíj miatt kieső bevételeket. Éger István hozzátette: nem is lenne szükség a jövő hét keddi egyeztetésre, amelyet az egészségügyi miniszter kezdeményezett a szakmai szervezetekkel, hiszen a pénz pótlása a kormány feladata.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint egymásnak ugrasztja a kormány az orvosszakmai szervezeteket, amelyeknek hamarosan arra kellene javaslatot tenniük, hogyan lehet pótolni a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső bevételeket.

Éger István az InfoRádiónak elmondta: az egészségügyi alap költségvetése rendkívül szűkös, az egészségügy finanszírozása pedig ezer sebből vérzik, így "arra kényszeríteni a szakma képviselőit, hogy ezt kurtítsák meg valahol egymás kárára, az nem etikus magatartás".

A kormány és annak felelős tagjainak kötelessége megtalálni a forrást - körülbelül 15 milliárd forintot - a kieső bevételek pótlására - hangsúlyozta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A kamarai elnök hozzátette: csütörtök reggel kapta kézhez azt a dokumentumot, amely tartalmazza az egészségügyi alap költségvetésének főbb számait. Ezek között szerepel egy 17 milliárd forintos céltartalék, amelyből - véleménye szerint - ki lehetne segíteni a háziorvosokat.

Éger István közölte: néhány médium januárban rosszul idézte a szavait. Eszerint az elnök azt mondta, hogy a vizit- és a kórházi napidíj nem hoz jelentős bevételt.

Azt nyilatkoztam - mondta Éger István -, hogy kórházi napidíj nem jelentős bevétel. Azóta bebizonyosodott, hogy az intézmények bevételének 1 százalékát is alig érte el - tette hozzá a kamarai elnök.

Azt is elmondtam, hogy ez a háziorvosok számára 15-25 százalékos pluszt jelent, így sokak számára a túlélést jelentette - jelentette ki Éger István.

Hanganyag: Seres Gerda