Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány: önvizsgálat nem csak a kormányoldalon kell

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyurcsány Ferenc szerint bármennyire igaza van a kormánynak abban, amit képvisel, figyelmeztető jel, hogy ebben sokan nem osztoznak vele az országban, ugyanakkor, mint mondta, nemcsak nekik, hanem a másik oldalnak is önvizsgálatot kellene tartania.

A miniszterelnök a "Tanulságokról" című napirend előtti felszólalásában hétfőn a parlamentben úgy fogalmazott: a népszavazás után fel kell tenni a kérdést, hogy helyes-e az irány, illetve képes-e a kormány az ország többségét magával vinni. Hangsúlyozta: önfeladás lenne, ha a választott utat feladná, mert ebben hisz, ezért ehhez ajánl partnerséget.

Gyurcsány Ferenc szerint a nemcsak a kormányoldalnak, hanem a másik oldalnak is önvizsgálatot kell tartania. Véleménye szerint ugyanis a népszavazás eredménye - ami messze túlmutat a következő választási cikluson - a rendszerváltozás óta eltelt időszak legellentmondásosabb és sok tekintetben legkárosabb döntése, amit azonban el kell fogadni. A kérdés csak az, hogy ez mennyibe kerül? - tette hozzá.

A politikus kitért arra, hogy a népszavazás utáni ötödik napon a Standard and Poor's leminősítette Magyarország bizonyos hiteleit, amit azzal indokolt, hogy növekszik a költségvetési reformpolitika elutasítása, és a népszavazás gyengítette a kormányzat mandátumát.

Gyurcsány Ferenc úgy értékelte: "sikerült rávenni elegendően sok embert ahhoz, hogy kövesse legrövidebb magánérdekét, de mindezt olyan áron, hogy Magyarországot ennek eredményeként a világban vesztesnek látják".

A kormánynak két dolga van

Közölte: elképzelhető, hogy a leminősítés miatt drágább lesz Magyarország finanszírozása, és azt is jelentheti, hogy kevesebb forrás áll rendelkezésre adócsökkentésre.

A miniszterelnök szerint két dolguk van: nem maradhat így a helyzet, ahogy a népszavazás után előállt, illetve a kormányoldalnak nem szabad olyat vállalnia, amit nem tud, vagy nem szabad megtenni.

"Tárgyalni, konzultálni, megoldásokat keresni kell" - közölte. Megjegyezte, hogy az nem tisztességes szereposztás kormány és ellenzéke között, hogy az ellenzék bajt okoz, a kormány meg megoldja.

"Magyarországon nem fedeztek fel olajmezőket"

A miniszterelnök idézte a Financial Times című gazdasági napilapot, amely szerinte úgy látja, hogy a népszavazás nem vonzotta, hanem riasztotta a befektetőket. Elmondta: érdemes elgondolkodni azon, hogy az ilyen eszközök, mint a népszavazás segítenek-e Magyarországon. "Győztünk-e valóban, vagy inkább veszítettünk" - mondta.

Gyurcsány Ferenc idézte egy másik lap (a cseh Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilap) kommentárját is, miszerint Magyarországon arról szavaztak, szeretne-e ön megszabadulni az adófizetéstől? Mint mondta, az idézett lap szerint ilyen kérdést egy népszavazáson kizárólag csak kimeríthetetlen kőolajmezők szerencsés felfedezője tehetne fel.

Magyarország nem fedezett fel olajmezőket - jegyezte meg. Gyurcsány Ferenc cáfolta, hogy politikai indokok állnak a Magyar Villamos Művek (MVM) személyi, szabályozási és szerkezeti átalakítása mögött. "Bonyolult politikai összefüggéseket sejtenek elemzők. Ki kell őket ábrándítsam, ebben az ügyben a kormányra vagy rám személy szerint nyomás nem nehezedett" - fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette: újraolvasták a figyelmeztető jelzéseket, és azt látták, hogy igazuk van. Gyurcsány Ferenc a Magyar Energia Hivatal, a Versenyhivatal és a Magyar Nemzeti Bank elemzéseit említette.

A kormányfő azt mondta, 2008 elejére világossá vált, hogy az MVM-nek "túlereje és túlhatalma lett, egy versenytárs nélküli, sok tekintetben monopolisztikusan működő szereplő".

Az infláció egyik oka az indokolatlanul magas energiaár

Gyurcsány Ferenc az elemzésekre hivatkozva úgy vélte, a viszonylag magas magyarországi infláció egyik oka, hogy indokolatlanul és igazolhatatlanul magas árak vannak az energiaszektorban, és ennek nemcsak a nemzetközi piaci helyzet, hanem az MVM túlhatalma is az oka.

A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy ne fizessünk az indokoltnál magasabb árakat, több dolog kell: erősebb állami szabályozás, nagyobb verseny és e kettőt támogató új szerkezeti és szabályozási döntések.

Szervezeti, szabályozási változásoknak kell jönniük, és ezekhez a személyi változások csak bevezetőt jelentik - fűzte hozzá.

Úgy vélte, hogy a változások következtében holnaptól nem lesz olcsóbb az áram, de azt jelentheti, hogy az új környezetben nem kell egy fillérrel sem többet költeni, mint ami feltétlenül szükséges, mert egy komoly verseny csak a minimális szinten engedi a vállalati érdekeket érvényesíteni. Daróczi Dávid kormányszóvivő március 11-én jelentette be, hogy a miniszterelnök utasította a pénzügyminisztert, haladéktalanul tegyen lépéseket a villamosenergia-piacon tapasztalható monopolisztikus helyzet felszámolására. A döntés azt is jelenti, hogy távozik az MVM vezérigazgatója.

Fidesz: rossz időben bejelentett adócsökkentés, gyenge gazdasági növekedés

A Fidesz frakcióvezetője válaszában emlékeztetett: a Standard and Poor's jelentésében az áll, hogy a népszavazás eredménye miatt nem növekszik jelentősen a deficit, a rossz időben bejelentett adócsökkentési javaslatok és a vártnál gyengébben fejlődő gazdaság viszont gyengíti Magyarország kilátásait.

Navracsics Tibor úgy vélte: a kormány azért próbálja a legnagyobb ellenzéki pártra hárítani a felelősséget, mert gyenge és tehetetlen, ahogy a miniszterelnök is az.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a miniszterelnök által részlegesen idézett jelentésben az áll, hogy a népszavazás eredménye jelentősen gyengítette a kormány mandátumát, de a vereség nem fog jelentős költségvetési deficitnövekedést okozni.