Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Fidesz szerint \"kicsinyes bosszút\" áll a kormány az embereken

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány \"kicsinyes bosszút\" áll az embereken a népszavazás miatt azzal, hogy nem akarja pótolni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételeket, a Fidesz viszont fenntartja a pótlásra vonatkozó javaslatát - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta: a kormánynak az alkotmány szerint kötelessége az egészségügyi és az oktatási rendszer működtetése, ez "nem szabadon választott műfaj", ezért a kormánynak most nem az a dolga, hogy büntesse az embereket a népszavazás miatt, hanem "kutya kötelessége" visszaadni azt a pénzt, amit korábban elvett a két ágazattól.

Az Országgyűlés hétfőn este az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselők támogatásával megszavazta a kormány javaslatát, amelynek értelmében április 1-től nem kell vizitdíjat és kórházi napidíjat fizetni, a tandíjat pedig be sem vezetik. A kormánytöbbség ugyanakkor elutasította az így kieső bevételek pótlásáról szóló fideszes javaslatot.

Áder János korábban azt mondta, hogy ha az indítványt leszavazza a kormányoldal, akkor a Fidesz újabb javaslattal áll elő, Varga Mihály ugyanakkor az MTI kérdésére közölte, hogy a Fidesz továbbra is fenntartja a múlt héten benyújtott, és hétfőn leszavazott javaslatát, amely idén a minisztériumi kiadásokból csoportosítana át forrásokat, 2009. január 1-től pedig a pénznyerő automaták után fizetett játékadót fordítaná egészségügyi és az oktatási fejlesztésekre.

Varga Mihály szerint a szavazás nem negligálta, nem tette semmissé a fideszes javaslatot, mert a kormány eddig semmit sem mondott a népszavazás anyagi részéről, csak általánosságban hozott fel ellenérveket a Fidesz indítványával szemben.

Sok megoldási variáció van

"Sok megoldási variáció merült fel, én egyelőre fenntartom azt az véleményemet, hogy a Fidesznek most még nem kell benyújtani javaslatot, de gondolkozunk azon, hogy ha a kormány mereven elutasítja a mostani javaslatunkat, akkor új javaslattal álljunk elő, Áder János erről beszélt" - mondta a Fidesz alelnöke szintén kérdésre válaszolva.

Mint mondta, a Fidesz honlapjára is feltették az anyagot, amelyből fillérre pontosan kiderül, hogy mit csoportosítanának át, és bíznak abban, hogy ezt a Miniszterelnöki Hivatalban is tanulmányozzák. Egy-két napon belül kiderül, hogy van-e fogadókészség, de ha nincs, akkor a Fidesznek lesz új javaslata - tette hozzá.

Van pénz a költségvetésben

Arra kérdésre, hogy a Fidesz elnökségi ülésén felvetődött-e hogy a fideszes önkormányzatok átvállalják a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlását, majd egy esetleges kormányváltás után megalakuló jobboldali kormány visszaadná ezt a pénzt, Varga Mihály azt mondta: valóban felvetődött, hogy az önkormányzati rendszer képes-e rendezni ezt a kérdést. Azonban - folytatta - ő maga ezt nem tartaná jó megoldásnak, mert itt nem önkormányzati, hanem alkotmányos kormányzati kötelességről van szó, ezért olyan megoldáson gondolkodnak, amely kormányzati eszközökkel, kormányzati forrásokból rendezi a kérdést.

A Fidesz alelnöke szerint erre van pénz a költségvetésben, csak a kormány jelenleg nem jó célokra költi. Példaként említette, hogy a költségvetés általános tartalékából 1,6 milliárdot akarnak költeni az Új tulajdonosi program, kommunikációjára, majdnem annyit, amennyit a tandíjból bevételként reméltek. Emellett 360 millió forintért új luxusautókat vásárolnak a kormányzati flottába, míg az adóhivatalnál szintén autóvásárlásra 400 milliót akarnak fordítani - tette hozzá.

Mint mondta, felesleges, átcsoportosítható kiadásnak tartják azt is, hogy az Egészségügyi Minisztérium 700 millió forintot akar költeni az egészségbiztosítás átalakításának kommunikációjára.

Budai: Nem légből kapott ötletekre van szükség

Budai Bernadett kormányszóvivő szerint a Fidesz folyamatosan költségvetési megoldásokban látja a kiutat, annak ellenére, hogy a népszavazáson feltett kérdés az Alkotmánybíróság szerint nem érinti a költségvetést.

Reagálásában kiemelte, hogy nem lehet újabb és újabb megalapozatlan PR-javaslatokkal áthárítani a népszavazás eredményének következményeit a kormányra. A népszavazás után kialakult helyzet megoldásához nem légből kapott, megalapozatlan PR-ötletekre, hanem komoly, szakmai konzultációkra és javaslatokra van szükség, természetesen reálisan felmérve a lehetséges erőforrásokat - mondta a szóvivő.