Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kétszer fizetnénk egy szolgáltatásért?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kötelezővé tenné a fűtőberendezések szén-monoxid-szintjének mérését az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium. A tárca törvénytervezete szerint az évente 600 forintba kerülő vizsgálatot 2009-től a kéményseprők végeznék el.

A törvénytervezet konkurenciaharcot robbantott ki a kéményseprők és a gázkészülékek karbantartását végző cégek között. Az utóbbiak azt állítják, hogy a tervezet életbe lépésével kétszer kellene fizetni ugyanazért a szolgáltatásért.

Kocsis Attila, a Magyar Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke jónak tartja a tervezetet, hiszen országszerte több millió gázkészülék van és ezeknek a hatvan százaléka ritkán, vagy soha nem lát karbantartót vagy szerelőt.

Az ipartestület elnökének elmondása szerint ők az egyetlen olyan szervezet, amely semlegesen tudná elvégezni a vizsgálatot, hiszen nem javítanak és forgalmaznak készüléket, hanem csak adatot szolgáltatnak a megfelelő hivatalok részére. Az elnök hozzátette: ők csak 600 forintért végzik a vizsgálatot.

Kocsis Attila nem számít konkurenciaharcra, mert állítása szerint a munkára az egész országban pályázni kell, tehát ez az előny, melyet a kéményseprők kapnának csak látszólagos lenne - tette hozzá.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium rövidesen közleményt ad ki az ügyben, de annyi már most is tudható, hogy a tárca a szén-monoxid-mérgezés miatt halálos balesetek megelőzése érdekében tervezi a kötelező vizsgálat bevezetését.

Hanganyag: Herczeg Zsolt