Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ismét megmérgeztek két rétisast

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Feltehetően mérgezés miatt pusztult el Mohács közelében két rétisas - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park kommunikációs menedzsere.

Komlós Attila elmondta: a fokozottan védett madarak tetemeit saját fészkük alatt, a földön találták meg, jellegzetes, mérgezésre utaló testtartásban.

Hozzátette: egyelőre nem lehet tudni, mi okozta az állatok pusztulását, a laboratóriumi vizsgálatok eredménye két héten belül várható.

A rétisas rendkívül ritka, szinte csak ártéri, vizes, ugyanakkor erdős területeken előforduló ragadozó madár, eszmei értéke egymillió forint.

Korábban a Hortobágyi Nemzeti Parkban mérgeztek meg parlagi, valamint rétisasokat.

Az elmúlt két évben gyakran követtek el hasonló bűncselekményeket, különösen a parlagi és a rétisasok veszélyeztetettek. Eddig azonban csak egyetlen ügy jutott vádemelési szakaszba.