Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nő az infláció, lassul a gazdasági növekedés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A korábbi 4,8 százalékról 5,9 százalékra emelte idei inflációs prognózisát a kormány. Veres János pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón azt is bejelentette, hogy a módosított konvergencia-programban szereplő 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette a kormány a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó prognózisát.

Elsősorban a világgazdasági körülmények romlása, az amerikai és az EU tagországok növekedési kilátásainak romlása, valamint a hitelpiaci zavarok miatt a GDP Magyarországon az idén várhatóan csak 2,4 százalékkal nő, szemben a novemberben prognosztizált 2,8 százalékkal, az infláció pedig 5,9 százalék lesz a korábban várt 4,8 százalék helyett - közölte Veres János pénzügyminiszter szerdán a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Hozzátette: szűkül a magyar export lehetősége is, ezért a korábban várt 12,9 százalékkal szemben várhatóan 11,5 százalékkal bővülhet az idén a kivitel.

Megerősítette, hogy az államháztartás ESA és GFS szerinti hiánya nem változik a korábban prognosztizálthoz képest, az ESA hiány a GDP 4 százaléka, a GFS hiány önkormányzatokkal 4,4 százalék lesz.

A tárca azzal számol, hogy a bruttó átlagkeresetek a konvergencia-programban szereplő 5,4 százalék helyett 7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 5,2 százalék helyett 6,3 százalékkal emelkednek. Összességében a reálbérek a konvergencia-programnak megfelelően várhatóan 0,4 százalékkal nőnek az idén.