Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Horváth Ágnes más megoldásra is nyitott

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nincs előrelépés a koalíciós pártok között a már elfogadott pénztártörvény esetleges módosításáról. Az MSZP és az SZDSZ politikusai a miniszterelnök részvételével folyamatosan egyeztetnek, a legfőbb vita a jogszabály egyik kulcskérdéséről, a magántőke bevonásáról folyik.

Az SZDSZ szerint szükséges a magántőke az egészségbiztosításban, mert az teszi hatékonnyá a rendszert, de a szabad demokraták nyitottak olyan kompromisszumra, ami a magántőke mellett egyéb megoldást is megenged - mondta a szabad demokrata egészségügyi miniszter a koalíciós pártok együttes frakcióülését követően.

" Ha nincs magántőke, nem lesz hatékony egészségbiztosításunk" - mondta a tárcavezető arra a kérdésre válaszolva: el tudja-e képzelni az SZDSZ az egészségbiztosítást a magántőke jelenléte nélkül.

Horváth Ágnes ugyanakkor hozzátette: pártja nyitott a kompromisszumra, ami a magántőke mellett más megoldást is jelenthet. Egy lehetséges változatként az Új tulajdonosi programot nevezte meg. Elmondta azt is: nem tekintenek el a 49 százalékos magánbefektetői résztől, emellett tudják elképzelni "az olyan esetleges pénztárakat, amelyeket kizárólag az állam működtet.

A miniszter fontosnak nevezte a választás szabadságát, amelyet szerinte az állami tulajdon esetén is fenn kell tartani.

Konkrétumokról Varju László szocialista képviselő sem számolt be az együttes frakcióülést követően, csak annyit mondott: képviselőcsoportja eddig semmilyen változtatásról nem döntött a pénztártörvénnyel összefüggésben, és az is lehet, hogy a munkával nem végeznek a március 29-ei pártértekezleten.

Vezető szocialista politikusok korábban azt nyilatkozták: az MSZP a hónap végén tartandó értekezletén dönt a már elfogadott törvény esetleges módosításának tervéről.