Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szétesőben az SZDSZ - elemzők a párt jövőjéről

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Többszörös válságban, sőt egyenesen szétesőben van az SZDSZ - vélik az InfoRádió által megkérdezett politikai elemzők. Ágh Attila egyenesen két kis pártról beszél a szabad demokraták kapcsán, Giró-Szász András pedig azt veti fel: egy esetleges koalíciós szakadást image-építésre használhatna a párt.

Csaknem két hete tart a botrány az SZDSZ tavalyi elnökválasztása miatt, azóta sorra számol be a sajtó azokról az álküldöttekről, akik jogtalanul vettek részt az a vezetőválasztáson. Sokan már-már legitimációs válságról beszélnek, az ügyvivők közül többen felfüggesztették tisztségüket.

Eközben a koalíció újra tárgyalja a már elfogadott pénztártörvényt, az egészségügyi reform egyik alappillérét, a szocialisták ugyanis ismét vitatják a szabad demokraták kezdeményezését a magántőke bevonásáról.

Az SZDSZ-es politikusoknak tehát több fronton kell harcolniuk, eközben pedig azzal is szembe kell nézniük, hogy pártjuk támogatottsága jelentősen csökkent, jelenleg jóval a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalék alatt állnak.

Az SZDSZ-nek jót is hozhat a koalíciós szakítás

Az elemzők mindezek után a párt és a koalíció szétesésről is beszélnek. A Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint a koalíció esetleges szakadása nem lehetetlenítené el sem az SZDSZ, sem az MSZP helyzetét, a szocialisták ugyanis kisebbségben is tudnának kormányozni, a szabad demokraták pedig image-építésre használhatnák az ellenzéki szerepet.

Giró-Szász András politikai szakértő szerint az SZDSZ most többszörös válságban van, így nem valószínű, hogy a választásokra fel tudja magát szívni. Pedig ez eddig mindig sikerült a pártnak, a választások közötti időkben többször zuhant már a támogatottsága a küszöb alá. Az elemző szerint azonban a mostani elnökválasztási válság egy már földre került pártot sújtott, a botrány, a koalíció vitája és a választói támogatás jelentős csökkenése egyszerre jelentkezett.

Giró-Szász András a koalíció jövője kapcsán úgy látja: egy esetleges szakadás nem tenne feltétlenül rosszat a kisebbik kormányzópártnak. A szocialisták szerinte kisebbségben is tudnának kormányozni, hiszen az egyes döntésekhez találnának néhány támogatót az SZDSZ vagy az MDF politikusai körében, így mindig megszerezné a többséget. A szabad demokraták pedig arculatot, karaktert tudnának adni maguknak.

Ha ismét Kóka nyer, tartósan elvész a pártegység

Ágh Attila politológus úgy látja: a párt elnökválasztási csalása következtében a kis párt két még kisebb pártra szakadt, ez pedig a szakértő szerint valószínűsíti, hogy nem lesz sikeres a 2009-es európai parlamenti választásokon, és így a 2010-es parlamenti választáson sem.

Mint mondta, Kóka János pártelnök kifelé sodródásából ugyan következne Fodor Gábor, a tavalyi elnökválasztáson alul maradt aspiráns előretörése, azonban az SZDSZ meghatározó személyiségei - például Kuncze Gábor - továbbra is a jelenlegi elnököt támogatják.

Ha pedig Kóka János ismét legyőzi Fodor Gábort, akkor tartósan elvész a pártegység, a fodoristák ugyanis nem fognak besorolni a mostani vezetés mögé - véli Ágh Attila.

Hanganyag: Nagy Tamás