Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az MSZP-s politikus szerint az SZDSZ \"egy kék madarat kerget\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szocialista párt sporttagozatának elnöke szerint katasztrofális a gyerekek edzettségi állapota, és ha nem vezetik be a mindennapi testnevelés órát, akkor az is marad. Tibor Tamás az InfoRádiónak elmondta: a kisiskoláskorú gyermekek mindössze 6 százaléka sportol versenyszerűen, márpedig csak ezek a gyerekek számítanak edzettnek.

Katasztrofális a felnövekvő generáció egészségi állapota és edzettségi szintje - mondta az InfoRádiónak az MSZP sporttagozatának elnöke.

Tibor Tamás szerint a megoldást a kötelező iskolai testnevelés órák számának emelése jelentené. Különösen az alsó tagozatban lenne ez fontos, ahol fokozatosan kellene bevezetni a mindennapi tornaórát - tette hozzá.

Az MSZP-s politikus kiemelte: az SZDSZ "egy kék madarat kerget", amikor azzal érvel, hogy a mindennapi testnevelés óra kiszolgáltatottá tenné a kisgyermekeket.

Lehet, hogy eljön az az idő, amikor nem kell kötelezővé tenni a tornaórát, és a gyerekek maguk válogathatnak a különböző mozgásfélék között, de ma azt látjuk, hogy a gyerekek csupán hat százaléka sportol rendszeresen, ennyire rendelkeznek ugyanis versenyengedéllyel - fejtette ki Tibor Tamás.

Az MSZP politikusa szerint kevesen tudják megfizetni az egyesületi versenydíjakat, utazási és egyéb költségeket, és mindezt bűn nem tudomásul venni.

Hanganyag: Molnár Anikó