Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány nyugalmat akar

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kabinetnek és a koalíciós pártoknak az a dolguk, hogy a kormányprogram megvalósításán dolgozzanak - közölte a miniszterelnök egy budapesti sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc hozzátette: most nyugalomra van szükség a jobb egészségügy és oktatás megteremtéséhez.

Korábban az MSZP Harmadik Hullám Platformjának elnöke, Mesterházy Attila felvetette: tárgyalják újra a koalíciós szerződést az SZDSZ-szel, illetve az MSZP gondolja végig a kisebbségi kormányzás lehetőségét.

Gyurcsány Ferenc, aki a szocialista párt elnöke is egyben, azt mondta: az embereket nem a koalíciós szerződés újratárgyalása érdekli, hanem az, hogyan lehet jobb az egészségügy és a felsősoktatás.