Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az SZDSZ fityiszt mutat Gyurcsánynak - mi lesz a koalícióval?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az SZDSZ számára nem fogadható el a miniszterelnök Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztését kérő javaslata - közölte a kisebbik koalíciós párt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP országos pártértekezletén javasolta új egészségügyi miniszter kijelölését.

A kormányfő hozzátette: elképzelését már közölte Kóka János SZDSZ-elnökkel és Horváth Ágnessel is. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: nem hiányzik az SZDSZ-szel szembeni konfliktus, de bízik abban, hogy a koalíciós partner megértéssel fogadja a döntést.

A javaslattal összefüggésben a kisebbik koalíciós párt közleményt adott ki, amely szerint "a miniszterelnök egyoldalúan egyeztetés nélkül bejelentette, hogy nem kíván Horváth Ágnessel együtt dolgozni".

A közlemény leszögezi: Horváth Ágnes a kormány programját hajtja végre következetesen, a liberálisok szempontjából erős kompromisszumokkal; a miniszter élvezi az SZDSZ bizalmát.

Ha a miniszterelnök új programot szeretne, arról kell dönteni; a miniszterelnöki javaslat az SZDSZ számára nem fogadható el - tartalmazza a dokumentum.

Korábban Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő még úgy fogalmazott: Horváth Ágnes kiválóan végzi munkáját, de a reform a programokról, nem pedig a személyekről szól.

Hétfő estére Kóka János összehívta a frakció és ügyvezetői testület tagjait a helyzet értékelésére.

Mi lesz a pénztártörvénnyel?

A két koalíciós párt kapcsolata már Gyurcsány Ferenc szombati beszéde előtt is feszült volt, hiszen a szocialisták nagy többsége nem tartja megfelelőnek a hatályos egészségpénztári törvényt. Sokuk attól tart, hogy annak végrehajtása újabb népszavazási kudarchoz vezetne.

A miniszterelnök az MSZP pártértekezletén azt mondta: a jelenleg hatályos egészségpénztári törvény nem megfelelő, szükség van a jogszabály korrekciójára, ám ez nem jelentheti az eredeti célok feladását. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a következő napokban az MSZP olyan ajánlatot tesz, amely teljesíti ezeket a feltételeket.

Lendvai Ildikó frakcióvezető arról beszélt, hogy nem azért kell megváltoztatni az egészségügyi törvényt, mert rossz, hanem mert változott a helyzet, és így "a második legjobb megoldást" kell választani.

Az SZDSZ hivatalosan egyelőre nem reagált ezekre a kijelentésekre.