Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szinte minden alku tárgya az egészségügyben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A 22 egészségpénztár már megalakult, de azt még nem lehet tudni, hogy a magántőkének lesz-e szerepe, és ha igen, mekkora a pénztárak működésében. A koalíciós tárgyalásokon egyelőre nincs megegyezés. A szocialisták szerint már egy-két héten belül lehet megállapodás, a szabaddemokraták szerint azonban a megegyezéshez jóval tovább idő kell.

A pénzügyminiszter már kinevezte a 22 egészségpénztár vezetőjét. Õk egyelőre még nem tudják, pontosan mi lesz a feladatuk, kikkel együtt kell döntést hozniuk, és milyen rendszerben. Ezekre a kérdésekre ugyanis még keresik a választ maguk a kormánypártok is. Hosszú hónapok óta zajlik a vita a magántőke szerepéről, eddig mindhiába.

Az SZDSZ kiáll a magántőke jelenléte mellett, a párt vezetői szerint ez a feltétele az új egészségbiztosítási rendszerben a versenynek. A verseny pedig a kórházi ellátás jobb minőségét hozza magával - mondta korábban Horváth Ágnes egészségügyi miniszter, hozzátéve: a magánbefektetőkre szükség van, nélkülük nem működhet a rendszer.

A szocialisták ebben kételkednek. A nagyobbik kormánypártnak volt olyan javaslata, amely teljesen kihagyta a magánbefektetőket az új egészségbiztosítási rendszerből. Az MSZP parlamenti frakcióvezetője a stop.hu-nak adott interjújában korábban úgy fogalmazott: könnyen lehet, hogy az egészségbiztosítási pénztárakat nemcsak többségi, hanem teljes állami tulajdonban kell tartani.

Lendvai Ildikó hozzátette: senkinek sem érdeke, hogy a népszavazás kezdeményezői által teremtett politikai kockázatot az ország fizesse meg azzal, hogy rossz feltételekkel, áron alul engedi be a befektetőket.

Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint azonban ez csak egy egyéni vélemény. Kökény Mihály, az országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke tíz napja azonban már pártvéleményt mondott, amikor kijelentette: ha nincs magánszereplő az egészségfinanszírozásban, attól még a decentralizált szolgáltatásszervezés sokat tud segíteni az ellátás hatékonyságán.

Nehéz menet

A magántőke nélküli új egészségpénztáras rendszer tehát az egyik szocialista javaslat. A 100 százalékos állami tulajdonú 7 vagy annál több regionális pénztár működtetését azonban nem tartja jó megoldásnak az SZDSZ - közölte a párt ügyvivője.

Horn Gábor kifejtette: az SZDSZ javaslata szerint az egészségpénztárak működésébe bevonnák tulajdonosként az állampolgárokat, a másik terv szerint azonban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megmaradna, és mellette lennének üzleti biztosítók, így az emberek választhatnának az állami és magán pénztárak között.

Előbbi javaslatról még konzultál az MSZP, utóbbit azonban elfogadhatatlannak tartja - nyilatkozta az InfoRádiónak Kökény Mihály.

Kökény Mihály abban bízik, hogy egy-két hét múlva megállapodhatnak a koalíciós pártok a reform folytatásának mikéntjében, ám Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivő már nem volt ilyen optimista.

Ami biztos, hogy a kormánypártok egységesen kiállnak az egészségügyi reform folytatása mellett, igaz, az egészségbiztosítási törvény módosításának irányairól nagyon távoliak az álláspontok.