Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kövér: Politikai programot nem lehet tartós hazugságra építeni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kövér László - Bibó István szellemiségét idézve - azt mondta: nem lehet tartósan hazugságra építeni politikát és programokat. A Fidesz országos választmányának elnöke szerint az MSZP és az SZDSZ elveket nélkülöző, a hatalmat minden áron megszerezni és megőrizni akaró koalíciója nemcsak a két pártot, hanem az országot is csődbe vitte. Az ellenzéki politikus az InfoRádiónak nyilatkozva rámutatott: valószínűleg kisebbségi kormányzás mellett a kabinet hatalmon marad 2010-ig.

Csőd van a kormánykoalícióban: a kormányzás, és a két koalíciós párt 1990 óta tartó, elveket nélkülöző, csak a hatalomra összpontosító politikája ment csődbe - jelentette ki az InfoRádiónak adott interjújában a Fidesz országos választmányának elnöke.

Kövér László hozzátette: ez Bibó István szellemiségét igazolja, aki szerint politikai programokat tartós hazugságra építeni nem lehet. A politikus úgy véli: a népszavazás eredménye és az egészségügyi reform csődje a mélyebben rejlő, az MSZP identitását megkérdőjelező válság jele.

A legnagyobb ellenzéki párt országos választmányának elnöke úgy véli: Magyarország 1948, a kommunista hatalomátvétel óta válságban van, és ez jellemző rá 1990 óta is, amikor az új politikai berendezkedésnek egy csődtömeggel kellett megküzdenie. Szűkebb értelemben pedig válságban van 2002 óta is, hiszen addig az Antall-, a Horn- és a Fidesz kormány előre vitte az országot - fűzte hozzá a politikus.

Kövér László szerint nemcsak gazdasági, hanem szociális és erkölcsi értelemben is válság van Magyarországon: fogyatkozik a társadalom életereje, az anyagi, lelki tartalékai.

A koalíció agóniája lehet rövid, de hosszan tartó időszak is - mondta a fideszes országgyűlési képviselő. Kövér László szerint annak érdekében, hogy a kormány kihúzza 2010-ig, feláldozzák majd Horváth Ágnes egészségügyi minisztert - emiatt azonban kisebbségi kormányzás jöhet létre -, és Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is.

A Fidesz országos választmányának elnöke hozzáfűzte: a ciklus végéig a kormány, ha már az egészségügyi piacot nem tudta privatizálni, a közvagyonból kijátszanak még néhány milliárd forintot azoknak a tőkés, pénzügyi csoportoknak, amelyek eddig is életben tartották a koalíciót.

Hanganyag: Németh Zoltán