Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Farkas Ádám: Erősíteni kell a jegybank és a PSZÁF kapcsolatát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Erősíteni kell a jegybank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közötti kapcsolatot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a PSZÁF új elnöke. Farkas Ádám szerint a magyar pénzügyi rendszer stabilizálása a legfőbb cél.

A világ szinte összes országában önvizsgálatba kezdtek a válságból tanulva azzal a céllal, hogy a felügyeleti rendszer hol tudott volna hatékonyabban fellépni a krízis hatásaival szemben, valamint hogyan tudta volna elemzéseivel a kockázatokat előrejelezni, és megelőzni a válság ilyen mértékűre duzzadását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felügyeleti tanácsának új elnöke.

Farkas Ádám kiemelte: Magyarország a sérülékenyebb országok közé tartozik a devizakitettség miatt, így nálunk is elindult a gondolkodási folyamat, amelynek célja, hogy megpróbáljanak egy rendszerszintű törvénymódosítást, szabályozásmódosítást és intézményrendszeri módosítást megvalósítani, ami a magyar pénzügyi rendszer stabilitását jobban szolgálná a jövőben. Eközben felvetődött, nem lenne-e érdemes összevonni a PSZÁF-et és a Magyar Nemzeti Bankot, ahogy arra van példa a világban - tette hozzá.

A PSZÁF új elnöke szerint nem az a prioritás, hogy egy vagy két intézmény létezik, hanem azon kell gondolkodni, melyek azokat a kritikus pontok, amiket másként kell csinálni.

Az minden országban bebizonyosodott, hogy a felügyeletet ellátó szervezet, a jegybank és a kormányzat közötti együttműködést lényegesen erősíteni kell nemzeti és nemzetközi szinten is - hangsúlyozta.

Hanganyag: Mong Attila