Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Már szeptemberre elkészítheti a kormány a költségvetést - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szokásosnál korábban, várhatóan már szeptemberben benyújtja az Országgyűlésnek a jövő évi költségvetés tervezetét a kormány - jelentette be a miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti fórumán.

Bajnai Gordon úgy vélte: növelné az ország iránti befektetői bizalmat és a kiszámíthatóságot, ha már november közepén, de legkésőbb a hónap második felében elfogadná a parlament a 3,8 százalékos államháztartási hiányt tartó 2010-es büdzsét. A kormányfő megismételte: nem választási költségvetést terveznek, hiszen a szükséges lakossági megszorítások nagy részét már végrehajtotta a kormány. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője úgy vélte: a szocialisták a költségvetésben újabb jelentős megszorító csomagot készítenek elő.

A Fidesz szerint ellehetetleníti az önkormányzatokat az IMF-megállapodás

A Fidesz önkormányzati tagozatának elnöke szerint ellehetetleníti az önkormányzatokat a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás. Szita Károly, aki egyben Kaposvár polgármestere a tagozat ülésén úgy fogalmazott: a kormány 120 milliárd forintért eladta a magyar falvakat és városokat. A politikus közölte: számításaik szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszakban, az elmúlt öt-hat évben mintegy ezermilliárd forintot vettek el a településektől. Szita Károly szerint az 5 százalékkal megemelt általános forgalmi adó előrevetíti, hogy beruházások, útépítések, óvoda- és iskolafelújítások maradnak el a megnövekedett terhek miatt.

Leválthatják a BKV vezérigazgatóját

Hamarosan leválthatják Kocsis Istvánt, a BKV vezérigazgatóját - értesült a távirati iroda. A hírügynökség úgy tudja: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes délelőtt tájékoztatta a cégvezetőt arról, hogy megrendült iránta a városvezetés jelentős részének bizalma. Steiner Pál, a fővárosi MSZP frakcióvezetője közölte: egyetért a kezdeményezéssel, míg John Emese, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője jelezte, hogy tájékozódni kíván az ügyben. Kocsis Istvánt tavaly augusztus végén több mint tíz pályázó közül választotta meg öt évre a BKV vezérigazgatójának a főváros gazdasági bizottsága.

Nem hivatalos magyar-szlovák magas szinttű találkozó lesz szombaton

Várhatóan nem hivatalos megbeszélést folytat egymással a magyar kormányfő és a szlovák miniszterelnök helyettes holnap Dabas-Sáriban - közölték Pozsonyban. A magyarországi szlovákok napjának megünneplésére a Pest megyei településre látogat Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettes, és a rendezvényre várják Bajnai Gordon kormányfőt is, ezért valószínű, hogy a két politikus rövid, nem hivatalos találkozót tart.

A kisebbség nem kapnak kevesebbet

Nem érinti a gazdasági válság a nemzeti és etnikai kisebbségekkel összefüggő programok finanszírozását - közölte a házelnök, miután a Határon Túli Szlovákok Világszövetségének vezetőivel tárgyalt. Kérdésre válaszolva Szili Katalin azt mondta: a kormányzattal és a külügyi bizottsággal folytatott konzultáció után döntenek a szlovák parlament által kedden elfogadott nyelvtörvény ügyében teendő lépésekről. Vladimir Skalsky, a szlovák világszövetség elnöke Szili Katalin támogatását kérte a nemzetiségek parlamenti képviseletének megvalósulásához.

Bejegyezték a Most-Híd pártot Szlovákiában

Szlovákiában bejegyezte a Magyar Koalíció Pártjából kilépett képviselők által megalakított Most-Híd elnevezésű pártot a belügyminisztérium. A párt hivatalos bejegyzéséhez legalább 10 ezer támogatói aláírásra volt szükség, de Bugár Béla, a tömörülés egyik alapítója a hét elején jelentette be, hogy majdnem 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Bugár Béla, az MKP volt elnöke és 4 képviselőtársa a közelmúltban lépett ki a szervezetből, miután nem értettek egyet a Magyar Koalíció Pártja vezetésének politikai stílusával.

Õszre halasztották az Európai Bizottság elnökének megválasztását

Õszre halasztották az Európai Bizottság új elnökének megválasztását - közölte az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Svédország miniszterelnöke. Fredrik Reinfeldt elismerte: az Európai Parlamentben túl sokan ellenzik José Manuel Barroso minél előbbi kinevezését ahhoz, hogy július 15. előtt döntést hozzanak. A svéd uniós elnökség eredetileg azt tervezte, az Európai Parlament július közepéig a következő ötéves ciklusra is megerősíti posztján José Manuel Barroso eddigi bizottsági elnököt.

Romániában a legtöbb külföldi turista magyar

Magyarországról érkezett a legtöbb látogató Romániába az év első öt hónapjában. A román országos statisztikai hivatal közlése szerint a határátkelőknél regisztrált belépések számát tekintve 2,7 millió külföldi érkezett Romániába a vizsgált időszakban, ami 13 százalékos csökkenést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest.

Pert vesztett a verespataki beruházó

Pert vesztett a Verespatakon aranybánya nyitását tervező Rosia Montana Gold Corporation. A bíróság elutasította a cég kártérítési keresetét, amelyet a román környezetvédelmi tárca volt vezetői ellen indított a bányaprojekt engedélyeztetésének felfüggesztése miatt. A döntés azt jelenti, hogy egyelőre sem Korodi Attila egykori miniszternek, sem Silviu Stoica volt államtitkárnak nem kell kártérítést fizetnie azért, amiért 2007. szeptemberében felfüggesztették a beruházás engedélyezési folyamatát.