Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rainer M. János: Kádár tehetségesen üzemeltetett egy szovjet típusú rendszert

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kádár János a XX. századi politika egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb egyénisége volt, akiről már életében korszakot neveztek el - mondta Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója az MTI-nek annak kapcsán, hogy július 6-án lesz húsz éve, hogy meghalt az 1956-1989 közötti állampárt, az MSZMP egykori vezetője.

A rendszerváltás utáni politikai diskurzus során teljesen érthető, hogy kialakultak különböző sztereotípiák Kádár Jánossal kapcsolatban, minden párt a kádári korszakhoz képest definiálta magát. Voltak, akik a véreskezű diktátort és az árulót látták benne, mások nosztalgiával tekintettek a Kádár által vezetett országra, "boldog évekként" említve azt az időszakot - hangsúlyozta.

Ezek a megállapítások azonban leegyszerűsítik Kádár János politikai munkásságát, mert kiragadnak egy-egy mozzanatot, amely nem az egész pályájára vonatkozik. A vérengzés Kádár János uralmának első néhány évére igaz csak, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni megtorlás és a politikai perek a hatvanas évek közepére leálltak - tette hozzá.

"Figyelemre méltó Kádárnak a Nagy Imre-perhez való ragaszkodása", az, hogy egykori vezetőtársát fizikai értelemben is mindenképpen meg akarta semmisíteni. Ilyen értelemben Kádár "mérhetetlenül hatalomvágyó ember volt", aki nem rettent vissza az erőszaktól hatalma megtartásáért. A hatalmat azonban nem öncélként élte meg, mert "volt egy missziója, hogy a magyar munkásnak jobb legyen, mint az előző rendszerben, a Horthy-korszakban".

A társadalom pártállami ellenőrzése természetesen megmaradt a későbbiekben a rendszer végéig, többek között az állambiztonsági hálózaton keresztül. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy kizárólag az ügynökök munkájának eredményeként nem indultak perek a rendszer ellenségének kikiáltott emberekkel szemben. Az ügynöki jelentések inkább csak a megelőzésben játszottak szerepet - folytatta.

Kádár kétségkívül tehetségesen üzemeltetett egy szovjet típusú rendszert, ami "kisebb társadalmi áldozatokkal és nagyobb társadalmi hozadékokkal" járt, mint a többi szocialista országban. Ezek az eredmények azonban nagyon relatívak, mert nem volt sokkal magasabb a gazdasági növekedés, mint a keleti blokk többi országában, nem voltak sokkal jobbak az életszínvonal-mutatók sem. Példaként mondta, hogy a keletnémet államban, az NDK-ban könnyebben lehetett lakáshoz jutni, vagy Csehszlovákiában arányait tekintve több embernek volt autója.

A "boldog korszakot" is csak bizonyos megszorításokkal lehet elfogadni, mert a gazdasági jólét csak a ,60-as évek elejétől a ,70-es évek végéig tartott Magyarországon - összegezte.
Az emberek szabadságérzete magasabb volt Magyarországon, mint a többi szocialista országban; könnyebben utazhattak és a társadalmon belüli mozgásterük is nagyobb volt. Szerényen, de gyűjthettek maguknak vagyont az emberek, könnyebben hozzájuthattak bizonyos kulturális javakhoz is. Az egyéni gyarapodást tették lehetővé a mezőgazdaságban a háztáji gazdaságok, az iparban a gazdasági munkaközösségek és a magánkisipari vállalkozások, de megjelentek magánkereskedelmi cégek is a Kádár nevével fémjelzett korszakban - emlékeztetett.

Kádár János személyiségével kapcsolatban nem állja meg teljes körűen a helyét az a megállapítás sem, hogy reformer politikus volt, noha nem állt útjába az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmusnak nevezett reformsorozatnak, amellyel egyes piacgazdasági szabályozókat építettek a szocialista tervgazdálkodásba.

Gazdasági értelemben súlyos problémát jelentett, hogy a hetvenes évek végére a rendszer létalapja rendült meg, miután kiderült, hogy a konjunktúra nem állt helyre, az életszínvonal csökkenésének pedig a külföldről felvett kölcsönökkel igyekeztek elejét venni. A ráfizetéses ágazatokat fenntartották, ugyanakkor az ország olyan adósságspirálba került, amiből nem tudott kiszabadulni.
Az 1985-ben megválasztott új szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov reformlépéseit már végképp nem értette meg az öregedő Kádár. Így történhetett meg, hogy a korszak névadóját az MSZMP vezetéséhez közel került felvilágosodottabb, technokrata politikusok "felfelé buktatták", hatalom nélküli pártelnökké választották.

Ekkor már a szellemi leépülés jelei érezhetők voltak Kádár megszólalásain. A Központi Bizottság előtt 1989. április 12-én elmondott zavaros beszéde után már nem csak a társadalom, hanem a párt nyilvánossága elé sem lépett. Az ekkor mondott szöveg legnagyobb része a Nagy Imréékkel szembeni megtorlás magyarázata volt, legtöbbször elsőre kevéssé érthető formában.