Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Király Béla végakarata

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A 97 éves korában elhunyt Király Béla nyugállományú vezérezredes végakaratában azt kérte, hogy Nagy Imre néhai miniszterelnök sírja közelében helyezzék örök nyugalomra - közölte Kálóczi Kálmán, a Nagy Imre Társaság elnöke.

Király Béla végakaratáról a hozzátartozók értesítették Kálóczi Kálmánt, aki hangsúlyozta, hogy az 1956-os forradalom Nemzetőrségének főparancsnoka és Budapest városparancsnoka alapítója volt 1992-ben a Nagy Imre Társaságnak, s a szervezet elnökségének haláláig tiszteletbeli tagja maradt.

A társaság budapesti szervezetének munkájában élete végéig részt vett, kitüntették a Nagy Imre Érdemrenddel is - emlékeztetett a társaság elnöke.

A nyugállományú vezérezredes múlt szombaton, július 4-én hunyt el. Az Országgyűlés, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti.

Király Bélát 1935-ben avatták tisztté. 1942-ben végzett a Ludovika Akadémián, részt vett a II. világháborúban, 1950-ben tábornokká nevezték ki, majd a mai Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogelődje, a Honvéd Akadémia parancsnoka lett, amit börtönévek követtek. 1956-ban a Nemzetőrség főparancsnoka, Budapest katonai városparancsnoka volt.

A forradalom leverését követően Ausztriába, majd az Egyesült Államokba emigrált, életét ezután a tudománynak és az oktatásnak szentelte. 1989 nyarán hazatelepült. Az első szabad választásokon országgyűlési képviselő lett, 1990-ben vezérezredessé nevezték ki.