Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bírságbejelentő honlapot indított a kormány

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Levélben szólította fel Bajnai Gordon miniszterelnök az államigazgatási hatóságokat, hogy a kisebb súlyú, első alkalommal történt szabályszegésekkor méltányosan járjanak el, ne szabjanak ki bírságot. Erről Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter számolt be a kormány szerdai ülése után. Elmondta: a kormány szerdán bírságbejelentő honlapot indított.

Molnár Csaba közölte: kormány azt kéri az államigazgatósági hatóságoktól, hogy éljenek mérlegelési lehetőségükkel, és ahol kisebb súlyú, először előforduló szabályszegésekről van szó, ott ne büntessenek, hanem figyelmeztetéssel próbálják meg elérni a jogkövető magatartást. Hozzátette: a miniszterelnök ez ügyben felkérte az érintett hatóságokat, hogy ilyen esetekben először csak felszólítást küldjenek, és csak akkor szabjanak ki bírságot, ha az érintett újból megszegi a szabályokat.

A miniszter kiemelte: főként a kis- és közepes vállalkozásokat, egyéni vállalkozókat érintő, kisebb súlyú szabályszegésekről van szó.

Emlékeztetett arra, hogy az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot, a közlekedés biztonságát vagy közteherviselési kötelezettség teljesítését érintő szabályszegéseknél nincs mérlegelési lehetősége a hatóságoknak. Ilyen például az ittas vezetés, a lejárt szavatosságú élelmiszerek forgalmazása; ezek a mások életet, testi épségét, egészségét veszélyeztetik.

Molnár Csaba leszögezte: vannak azonban olyan esetek, amikor a szabályszegést elbíráló hatóságoknak van mérlegelési joguk. Példaként említette, hogy első alkalommal elég lenne bírság helyett a figyelmeztetés, ha egy mezőgazdásági jármű nagyobb pótkocsival közlekedik a betakarításkor, vagy ha eltér az útvonalengedélyről néhány száz méter erejéig.

Segítség

Molnár Csaba bejelentette, hogy a kormány bírságbejelentő honlapot indított szerdán, amelyet a magyarorszag.hu-n keresztül lehet elérni. Mint mondta, azoknak kívánnak segítséget nyújtani, akik úgy érzik, a hatóságok velük szemben méltánytalanul jártak el, szabályszegésük kisebb súlyú volt és első esetben fordult elő.

Ha az állampolgári bejelentést követően bebizonyosodik, hogy az érintett hatóságnak volt mérlegelési joga, és elegendő lett volna a figyelmeztetés a szankcionálást során, akkor a bejelentést követő 30 napon belül a hatóság vezetője úgy dönthet, hogy felügyeleti intézkedésként a bírságot kiszabó határozatot megsemmisítik és eltörlik a bírságot - közölte a kancelláriaminiszter.

Kérdésre válaszolva Molnár Csaba leszögezte: szó sincs arról, hogy a kormány a közigazgatási eljárás általános szabályi alól vonná ki az ügyeket. Mint mondta, nem a rendszeren változtatnak, hanem a meglévő mérlegelési jogkörre hívják fel a hatóságok figyelmét.

A kancelláriaminiszter hangsúlyozta, hogy gazdasági válság idején a bírságok megterhelik a kis- és közepes vállalkozásokat.

A honlapról szólva leszögezte: annak működtetése semmiféle többletköltséget nem jelent.