Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Menesztik a vagyonkezelő vezetőjét - a nap legfontosab hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Sajtóértesülés szerint megszületett a politikai döntés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának felmentéséről. 2011-ig 365 óvodát és iskolát korszerűsítenek a Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében. Átadták a 7,6 milliárd forintból elkészült tiszaroffi árapasztó tározót. A nap hírösszefoglalója.

Sajtóértesülés szerint megszületett a politikai döntés a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának felmentéséről. Az Index azt írja: az MSZP-frakció nem gördített akadályt Tátrai Miklós menesztése elé, de azt egyelőre nem tudni, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter mikor és milyen hatállyal hozza meg a döntését. Az internetes lap emlékeztet arra, hogy júniusban maga a kormányfő jelentette be: vizsgálatot kért a pénzügyminisztertől a Velencei-tóhoz tervezett kaszinóvárossal és az ahhoz kapcsolódó ingatlancserével kapcsolatban. Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán azt mondta: a sukorói beruházás pénzügyminisztériumi vizsgálata még nem fejeződött be; az MNV vezetőjének menesztése nem került szóba, mert személyi döntések csak a vizsgálat lezárta után hozhatók meg.

A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvodát és iskolát korszerűsítenek és bővítenek mintegy 104 milliárd forintért. Ezt a miniszterelnök jelentette be a Nógrád megyei Kazáron. Bajnai Gordon hangsúlyozta: június végéig 182 projektről hoztak döntést, az észak-magyarországi régióban 65 helyszínen kezdődik meg a fejlesztés, ezek egyike a kazári iskola. Hozzátette: a Nemzeti Iskolafelújítási Program rövid távon az építőipart is élénkíti, mert munkahelyeket teremt a beruházások helyszínén. Molnár Katalin, Kazár polgármestere azt mondta: a 225 milliós fejlesztéshez 171 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert el a falu.

Átadta a tiszaroffi árapasztó tározót a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Szabó Imre elmondta: a 7,6 milliárd forintból elkészült beruházás rendkívüli árvíz esetén 16 centiméterrel csökkentheti a Tisza vízszintjét a térségben. A politikus emlékeztetett: a projekt kizárólag költségvetési forrásból készült el. Szabó Imre hangsúlyozta: a cigándi és a tiszaroffi után 2013-ig további négy árvízszint-csökkentő tározó épül meg a Tisza mentén európai uniós támogatással: a Nagykunsági, a Hanyi-Tiszasülyi, a Szamos-Kraszna közi és a Beregi. A hat tározóval és a 2013-ig elkészülő hullámtéri beavatkozásokkal a Tisza teljes hazai szakaszán átlagosan 50-60 centiméteres árvízszint-csökkentést lehet majd elérni.

Végrehajthatatlannak tartja a 120 milliárd forintos önkormányzati elvonásra vonatkozó tervet Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. Debrecen polgármestere hangsúlyozta: az intézkedés drámai hatással lesz az önkormányzatokra. Az ellenzéki politikus azt mondta: a Bajnai Gordon miniszterelnök által a szocialista párt kongresszusán említett 120 milliárd forint a jelenlegi állami központi költségvetési finanszírozásnak durván a 10 százaléka. Kósa Lajos hangsúlyozta: nincs ennyi működési tartalék az önkormányzati rendszerben. Hozzátette: az önkormányzati rendszer nem maga dönt a feladatairól, azokat ugyanis a központi jogszabályok, illetve a parlament által elfogadott törvények szabják meg.

Felmondta a kiskunhalasi kórház működtetésére a HospInvesttel kötött szerződést a város önkormányzata. Lukács László, Kiskunhalas fideszes alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a képviselő-testület június 22-én hozott határozata alapján a HospInvest Zrt.-nek holnapig kellett volna befektetőt hoznia, mivel azonban a cég ezt nem tudta vállalni, a város felmondta a szerződést. Hozzátette: az önkormányzat alapított egy százszázalékosan saját tulajdonú gazdasági társaságot, amely szeptembertől átveszi és működteti a kórházat.

Nem talált bűncselekményre utaló nyomot és nem tett feljelentést az Állami Számvevőszék a Kormányzati Negyed projektjének vizsgálata után. Horváth Sándor, az ÁSZ főigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: olyan szabálytalanságok lehetnek az ügyben, amit a nyomozati hatáskörrel nem rendelkező számvevőszék nem tudott megállapítani. Korábban Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az InfoRádióban arról beszélt, hogy még nincs eredménye a tavaly decemberben, hűtlen kezelés miatt a Kormányzati Negyed ügyében indított nyomozásnak. Szollár Domokos kormányszóvivő azt mondta: Bajnai Gordon miniszterelnök nem kezdeményez külön vizsgálatot az ügyben, és a nyomozás végéig nem adnak újabb nyilatkozatot.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint elviselhetetlenné válik a zsúfoltság a büntetés-végrehajtási intézetekben a székesfehérvári létesítmény tervezett bezárása után. Szabó Máté a 120 férőhelyes létesítmény megszüntetését kifogásoló panasz alapján indított vizsgálatokra utalva közölte: az előzetesen letartóztatottak fogva tartási körülményei több intézményben már eddig is tarthatatlanok voltak. Az ombudsman hangsúlyozta: a már eddig is meglévő, gyakran 200 százalékos zsúfoltság súlyosan sérti az embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés alkotmányos tilalmát.

Népszavazást tartanak szeptember 6-án Mátraterenyén a faluba tervezett szénerőműről - közölte a polgármesteri hivatal. A Nógrád megyei település lakói arról dönthetnek, hogy megépüljön-e Mátraterenye külterületén a szén és biomassza tüzelésére alkalmas erőmű. A beruházást az Első Nógrádi Erőmű Zrt. szeretné megvalósítani, a tervek szerint a létesítmény 2013-ra készülne el, 20 százalékban biomasszával, nagyobbrészt szénnel fűtenék, és ehhez megnyitnák a közeli székvölgyi külszíni fejtést.