Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az MSZP szerint nincs változás az SZDSZ-ben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az MSZP szerint az SZDSZ tisztújítása után is a válságkezelésben felelősséget vállaló politikusok maradnak többségben az Országgyűlésben - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap az MTI-nek a liberális párt tisztújítására reagálva.

Az MSZP úgy látja, a válságkezelő program sikeréért, a munkahelyükért, a lakás- vagy az autóhitelük törlesztőrészletéért aggódó állampolgárok az elnökválasztás után is megnyugodhatnak: a válságkezelésben felelősséget vállaló politikusok maradnak többségben az Országgyűlésben - közölte a kormánypárt szóvivője.

Nyakó István örvendetesnek nevezte, hogy a liberális párt mindhárom elnökjelöltje előre közölte: készek vállalni azt a felelősséget, ami a válságkezelő kormány egyes intézkedéseinek, illetve parlamenti, valamint tágabb értelemben vett politikai támogatásához szükséges.

Elmondta, hogy a tisztújítást az MSZP a szabad demokraták belügyének tekinti, Retkes Attilának, az új elnöknek egészséget és eredményes munkát kívánnak.