Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyilkost fogtak horgászás közben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Emlékplakettel ismerte el hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány a Kék Fény Motoros Klub segítségnyújtását és tárgyjutalmat adott át a szervezet egyik tagjának, miután a baráti társaság a közelmúltban aktívan közreműködött a mezőtúri kettős gyilkosság gyanúsítottjának elfogásában.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója már a rajtaütést követő sajtótájékoztatón utalt arra, hogy kalandos körülmények között sikerült lefülelniük a brutális cselekmény feltételezett elkövetőjét. Mint utóbb kiderült, a Mezőtúr közelében kanyargó Peresi-holtág nádasában bujkáló helybeli férfit végül nem is a nagy erőkkel és komoly felkészültséggel, illetve eszközállománnyal kivonult szolnoki rendőrök tették ártalmatlanná.

Amikor a különítmény egy rendőrkutya segítségével rábukkant a gyanúsított rejtekhelyére, a felszólításra a késsel, baltával és két légpuskával is rendelkező férfi váratlanul előugrott sátrából. Megfékezésére az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, mire a támadó a vízbe vetette magát.

Arra azonban nem számított a harmincas évei közepén járó menekülő, hogy a holtág túlpartján éppen a Kék Fény Motoros Klub tagjai horgásznak. A kecskeméti rendőrök által 2007-ben verbuvált baráti társaság gerincét ma is aktív és nyugalmazott rendvédelmi dolgozók alkotják.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Szabó Zita elmondta a gyanúsítottat üldöző rendőrök szóltak ugyan a pecásoknak, hogy ne próbálják feltartóztatni a veszélyesnek tűnő bűnözőt, ám a motorosok egy része hivatásából fakadó jártasságát latba vetve, a menekülő nyomába eredt. A gyanúsítottat a korábban a terrorelhárító szolgálatnál is dolgozó, munkatársai által csak Rettenetesnek becézett Vincze Zoltán nyugdíjas büntetés végrehajtási őrnagy érte utol és teperte a földre.

Bátorságáért hétfőn egy karórát vehetett át a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitánytól. A klubot pedig a Biztonságos Megyéért emlékplakettel jutalmazta Simon Tamás dandártábornok.

Az áldozatok egy 79 éves férfi és 74 éves felesége holttestére június 17-én bukkantak rá ismerőseik, a házaspár mezőtúri otthonának melléképületében. Mindkettőn több szúrás-, vágás- és ütésnyomot találtak. Ezek a sérülések okozták halálukat.

Az eset felderítése a rajtaütéstől függetlenül is az önkéntes segítők és a rendőrség összefogásának igazi mintapéldája, hiszen a gyilkosság helyszínén rögzített száznál több nyom mellett az eljárás során végig a lakosság és az áldozatok ismerőseinek készséges együttműködése vezette gyors sikerre a nyomozást.