Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Tómentő akciókra készülnek a kaszinóváros ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több szervezet "tómentő" akcióval tiltakozik a Sukoróra tervezett kaszinóváros ellen. A beruházás egyesek szerint felveti az ingatlanspekuláció gyanúját. A Központi Nyomozó Főügyészség nyomoz az ügyben.

 Májusban az Élőlánc Magyarországért tiltakozó családi napja hívta fel a figyelmet a Velencei-tó északi partjára tervezett óriáskaszinó beruházás visszásságaira.

Az amerikai-izraeli projekt eredményeként professzionális golfpálya, megakaszinó, fedett sípálya, olimpiai jégcsarnok, lovasközpont, a világ legnagyobb termálfürdője, valamint egy háromezer vendég befogadására alkalmas szálloda-koncert- és konferenciakomplexum jönne létre a tervek szerint.

A kormány a 200 milliárd forintos projekttől 2300 munkahely teremtését, - mondta egy korábbi tájékoztatón Budai Bernadett kormányszóvivő. A tervek között szerepel 5 millió turista idecsalogatása, valamint az első évben több mint 147 millió euró remélt nyereség is. A projekt ugyanakkor egyesek szerint felveti az ingatlanspekuláció gyanúját.

Az ügy előzménye, hogy Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója tavaly júliusban írta alá a 70 hektáros földcsere-szerződést Joav Blum projektmenedzserrel.

A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez a magyar-izraeli állampolgár úgy jutott hozzá, hogy cserére felajánlotta a magyar államnak a Pest megyében található gyümölcsöseit, valamint további 297 millió forint kifizetését. Míg az albertirsai és a pilisi telket 787,4 millióra, addig a Velencei-tó-partit több mint 1 milliárdra értékelte az MNV által megbízott becslőcég.

A vagyonkezelő szabályzata szerint, amennyiben az értékkülönbözet meghaladja a 15%-ot, pályázatot kell kiírni az eladásra, ám az MNV ebben az esetben eltekintett ettől - a szervezet jogtanácsosa szerint jogszerűen. Decemberben Bajnai Gordon javasolta a Fejér megyei közgyűlésnek a terület beépíthetővé tételét, idén januárban pedig Veres János akkori pénzügyminiszter pályázatot hirdetett - koncessziós szerződés keretében - óriáskaszinó alapítására. Végül áprilisban a beruházást a Gyurcsány-kabinet egyik utolsó intézkedéseként kiemelt beruházássá nyilvánította, így az engedélyezési folyamat akár 12 hónappal lerövidülhet.

A Fejér Megyei Főügyészség április elején - hűtlen kezelés gyanújával - büntetőeljárást kezdeményezett a Központi Nyomozó Főügyészségnél a földcsere ügyében. Fazekas Géza szóvivő az InfoRádiónak elmondta: a nyomozás - amelyet ismeretlen tettes ellen indítottak 500 millió forint körüli vagyoni hátrány okozása miatt - a kezdeti szakaszban van.

A sukorói beruházással kapcsolatban június elején Bajnai Gordon vizsgálatot kért Oszkó Pétertől. Jelenleg ez is folyamatban van. Az elképzelések szerint 2011. június 15-én nyitna a komplexum, ám ehhez a beruházó King City kft.-nek előbb koncessziót kell nyernie a kaszinóhoz, erről pedig a pénzügyminisztérium dönt majd.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa