Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Rosszul jár a háziorvos, ha nem megy a beteg a rendelőbe

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több háziorvost is az úgynevezett kártyapénz visszafizetésére kötelezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, miután azok a rendelésre nem járó betegek után is felvették a támogatást. A Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője szerint a háziorvosok nem kényszeríthetik a betegeket a rendelésen való megjelenésre, ahogyan azt a jogszabály előírja. Kertai Aurél elmondta: az orvosok élhetnek értesítési kötelezettséggel is, ám ezt sem határozza meg pontosan a jogszabály.

A Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: azokat a rendelőket kötelezték a kártyapénz visszafizetésére, ahol a páciens törzskartonját a jogszabályban előírt időszakon (kórtól függően két vagy három éven) belül nem újították meg a háziorvosok.

Az Országos Egészségügyi Pénztár Baranya megyében 15-ből 12, Somogyban 10-ből 9, Tolna megyében pedig 7-ből 7 praxis esetében talált szabálytalanságot.

Kertai Aurél elmondta: a jogszabály ugyan tartalmazza, hogy az háziorvosoknak kétévente meg kell vizsgálniuk a körzetükbe tartozó betegeket, azt azonban nem tudja megtenni a doktor, hogy erőszakkal húzza be a rendelőkbe a pácienseket.

A szakember hozzátette: az orvosok postai úton is értesíthetik a rendelőben hosszú ideje nem járt betegeket, de a helyi újságokban vagy a rendelőkben elhelyezett közérdekű felhívással is kimeríti az értesítési kötelezettségét, vagyis ekkor már az nem szankcionálható.

Egy pécsi háziorvosnak 90 ezer forintot kellett visszafizetnie az OEP-nek. Kertai Aurél szerint ha több rendelő is ilyen nagyságrendű visszatérítésre kényszerül, akkor az jelentős forráskivonást jelent, és előfordulhat az is, hogy nem lesz az orvosnak fizetése.

Hanganyag: Hegedüs Zsuzsa