Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Sokkoló a bejelentett 120 milliárd forintos elvonás - a nap hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormánnyal történt megállapodás értelmében szeptember végéig nem módosítják egyoldalúan a szerződéseket a pénzintézetek. Lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt az SZDSZ ügyvivői testülete. A miniszterelnökhöz fordult az önkormányzatok költségvetési támogatásának jövő évi tervezett csökkentése miatt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. A nap legfontosabb információi.

Szeptember végéig tartó moratóriumban állapodott meg a kormány a pénzintézetekkel az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében - jelentette be a miniszterelnök. Bajnai Gordon a bankvezetőkkel folytatatott tárgyalás után elmondta: a következő időszakban elkészítik a bankok magatartás kódexét és annak elfogadása után ez alapján működnek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének fokozott fogyasztóvédelme mellett. A Fidesz alelnöke nem tartja érdemi megoldásnak a most bejelentett lépéseket. Varga Mihály az InfoRádióban úgy vélte: a szeptember végéig tartó szerződésmódosítási moratórium hosszú távon nem rendezi a lakáshitellel rendelkezők problémáit.

A miniszterelnökhöz fordult az önkormányzatok költségvetési támogatásának jövő évi tervezett csökkentése miatt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Molnár Gyula elnök és Zongor Gábor főtitkár a nyílt levélben úgy fogalmaz: tekintettel arra, hogy már jelenleg is az önkormányzatok nagy része napi működési hiánnyal küzd, a bejelentett 120 milliárd forintos elvonás sokkoló.

Lemondásra szólította fel Kóka János frakcióvezetőt az SZDSZ megosztottságának megszüntetése érdekében a párt ügyvivői testülete. Retkes Attila pártelnök arról számolt be, hogy a testület a pártegység megteremtése mellett az SZDSZ megújításáról is döntött. Nem sokkal korábban Csécsei Béla, Józsefváros polgármestere, illetve Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, valamint Bíró Gyula és Molnár Gábor, a helyi önkormányzat bizottsági elnökei jelezték, hogy kilépnek a liberális pártból.

Közrend Csomag néven a közbiztonság helyreállítását érintő javaslatot dolgozott ki a Magyar Demokrata Fórum. Dávid Ibolya, a párt elnöke közölte: az intézkedési terv tartalmazza a többi közt, hogy zéró toleranciát kell hirdetni a tulajdon elleni és a közrendet sértő cselekményekkel szemben. A politikus hozzátette: szorgalmazzák, hogy 10 ezer fővel bővítsék a rendőrség létszámát és állítsák vissza a belügyminisztériumot.

Sikkasztás és a számvitel rendjének megsértése miatt vádat emelt az ügyészség Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője és két társa ellen. A vád szerint 2003-ban és 2004-ben a gazdálkodás, könyvvezetés során a pénzforgalmat nem megfelelően bonyolították, nem biztosították az egyes célfeladatok átlátható elszámolását.

Október 19-ig meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi bíróság. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője emlékeztetett arra, hogy a terrorcselekménnyel, emberölés előkészületével és robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsított férfit egy hónappal ezelőtt vették őrizetbe. A vádhatóság szerint Budaházy György hozta létre és vezette azt a csoportot, amely országgyűlési képviselők elleni támadásokkal akarta befolyásolni a parlamenti döntéseket.

Az átlagosnál 20-30 százalékkal érkezett több hívás a mentőkhöz a hőség miatt. Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese közölte: főként rosszullétekhez, szédülésekhez kellett kivonulniuk. Tóth Ferenc, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezetője arról számolt be, hogy Budapesten és a nagyobb városokban folytatják a vízosztást.

Jövő csütörtökön vesznek végső búcsút Király Béla vezérezredestől. Az Országgyűlés, a Honvédelmi Minisztérium és a Honvédség saját halottját katonai tiszteletadással, a római katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatják. Király Bélát - végakaratának megfelelően - Nagy Imre egykori miniszterelnök nyughelyének közelében, a Rákoskeresztúri Új Köztemető 300-as parcellájában helyezik örök nyugalomra.

Szlovákiában aláírta Ivan Gasparovic államfő az államnyelvtörvény módosítását. A sokat vitatott jogszabályt a szlovákiai magyarok képviselői mellett a magyarországi pártok is bírálták. Közben a szlovák-magyar kisebbségi vegyes bizottság budapesti ülése után közölték: nem közeledtek az álláspontok a szlovákiai nyelvtörvény ügyében.

Kétmillió forint gyorssegélyt kap a magyar kormánytól a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, miután veszélybe került a működése, mert nem kapta meg a szükséges támogatást a vajdasági kormánytól. A Magyar Szó című lap beszámolója szerint a vajdaság kormány - bár az ő kötelessége a finanszírozás - csak az idei első negyedévre járó összeget utalta át a Művelődési Intézetnek, így pedig a tartományi parlament és a Magyar Nemzeti Tanács által közösen alapított intézményben folyó munka és az alkalmazottak fizetése is kérdésessé vált.