Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyurcsány és Szilvásy bizalmi emberének tartják az új főigazgatót

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György bizalmi emberének tartják a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat jelenlegi főigazgatóját is. Hétfőn jelentették be ugyanis, hogy a miniszterelnök Ficsor Ádám, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter javaslatára Balajti László dandártábornokot kívánja megbízni az NBH vezetésével.

Balajti László 2005. július 15-től főigazgató-helyettese, 2007 decemberétől pedig főigazgatója a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak. Ez utóbbi posztjára Szilvásy György korábbi titokminiszter javaslatára került, és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök nevezte ki. Az ellenzék Laborc Sándort és Balajti Lászlót is úgy emlegette, mint Gyurcsány Ferenc akkori kormányfő, illetve Szilvásy György politikai bizalmasait.

A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói posztjának várományosa is aktívan bekapcsolódott az úgynevezett megfigyelési-adatgyűjtési ügybe. Tavaly ősszel úgy fogalmazott: jogi lépéseket tesz a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat azokkal szemben, akik hamisan vádaskodnak az adatgyűjtési ügyben. A múlt év végén kirobbantott botrány kezdetén a főigazgató azt mondta a távirati irodának: ha bármely, az ügyben nyilatkozó képviselőnek adatai vannak arról, hogy lehallgatta a szolgálat, kötelessége feljelentést tenni a nyomozó ügyészségnél.

2008. szeptember 28-án a törvényes lehallgatásra jogosult szakszolgálat vezetője azt közölte: a lehallgatási anyagok a Nemzetbiztonsági Hivataltól átkerültek a rendőrségre, onnan pedig az ügyészségre. Minden esetben az ilyenkor kötelező dokumentumokkal adták át ezeket, amelyekből kitűnik az is, kinek a készülékére engedélyezték a lehallgatást.

Ugyancsak 2008 szeptemberében a Fidesz feljelentette Szilvásy Györgyöt, arra hivatkozva, hogy a tárca nélküli miniszter törvénysértő módon jutott azokhoz felvételekhez, amelyek Demeter Ervin és Kövér László fideszes képviselők Horváth Józseffel, az UD Zrt. vezetőjével folytatott magánbeszélgetéseit tartalmazzák.

E felvételek megtartása és közzététele miatt nyomoz jelenleg az UD-ügy egyedüli gyanúsítottja, Szilvásy György ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. Laborc Sándor, az NBH lemondott főigazgatója négy olyan személyt jelentett fel, akik az UD tulajdonosai, illetve vezető munkatársai. A rendőrség azonban tíz hónapon keresztül ismeretlen tettesek ellen nyomozott, és senkit sem hallgatott ki gyanúsítottként, majd Bencze József országos rendőrfőkapitány bejelentette, hogy megszüntetik az eljárást. Pár nappal később a vámőrség is bejelentette, hogy nem nyomoz tovább az UD ügyében. A vámőrség a rendőrségtől kapott iratok alapján adócsalás gyanújával vizsgálódott, ám sem a vámnyomozók, sem az APEH nem bukkant adócsalás gyanújára a cég könyveiben. Az adatgyűjtési ügy tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott az UD Zrt.-nél és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. Ezen bűncselekmények vonatkozásában megszüntették a nyomozást.

A Nemzeti Nyomozó Iroda ez év június 9-én azt a tájékoztatást adta, hogy az UD Zrt.-vel összefüggő nyomozás során több olyan bizonyítékot találtak a nyomozók, amelyek megalapozták a visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűntette, befolyással üzérkedés, többrendbeli hivatali visszaélés, visszaélés személyes adattal bűncselekmények gyanúját. A rendőrség közlése szerint az összesen öt különböző nyomozást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségek és az NNI folytatják.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én sajtótájékoztatón jelentette be: a legfőbb ügyésztől és az NNI-től is soron kívüli vizsgálatot kér, mert a birtokába került hangfelvétel szerint Almássy Kornél - a párt visszalépett elnökjelöltje - érintett lehet az ő személyére vonatkozó adatgyűjtésben. A Fővárosi Főügyészség szeptember 18-án elutasította az MDF elnökének feljelentését. A legfőbb ügyész a közelmúltban e hangfelvételhez kapcsolódóan kérte Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség hivatalosan nem közölte, hogy ezt milyen bűncselekmény gyanúja miatt kérte, az MTI azonban úgy tudja, hogy a két politikus - a legfőbb ügyész házelnökhöz intézett levele szerint - megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével.

Az ügyben a rendőrség és az ügyészség is nyomozást folytat; a több szálon futó nyomozások során eddig egyedül az ügyészség gyanúsított meg egy embert, Szilvásy György volt titokminisztert, hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal való visszaéléssel.

Sajtóértesülések szerint nem kizárt, hogy majd Laborc Sándorból, az NBH hétfőn lemondott főigazgatójából is gyanúsított lesz. Futó Barnabás, az UD Zrt. jogi képviselője is elképzelhetőnek tartja, hogy ügyfeleit szembesítik Laborc Sándorral. Ahogy az ügyvéd az InfoRádiónak fogalmazva elmondta: elképzelhető, hogy Szilvásy Györgyhöz hasonlóan gyanúsítottként is kihallgatják a lemondott NBH főigazgatót.

Hanganyag: Németh Zoltán