Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb két tagját zárta ki a pécsi MSZP

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Már jogilag sem tagja a pécsi MSZP-nek a Baloldali Szövetség Pécs Városáért frakció két alapító tagja, Sarkadi Gábor és Molnár Ferenc, miután az önkormányzati képviselők kézhez kapták a kizárásukról szóló határozatot.

Az MSZP városi etikai bizottsága korábban fegyelmi eljárást indított a két szocialista ellen, miután harmadmagukkal megalapították a Baloldali Szövetség Pécs Városáért frakciót a városi közgyűlésben. Juhász Istvánt már korábban törölték a pártból, Sarkadi Gábor és Molnár Ferenc kedden kapta kézhez a kizárásukról szóló határozatot.

Sarkadi Gábor elmondta: jogilag nem hozhatott más döntést az etikai bizottság, így egyáltalán nem meglepő a végeredmény. "Az általunk felhozott érvek a határozat szerint meghaladták a fegyelmi eljárás kereteit, ennek ellenére indokainkkal nem foglalkozott senki" - tette hozzá. Hangsúlyozta: nagy valószínűséggel nem fellebbeznek a döntés ellen, mondván "úgysincs értelme".

Schmidt József, az MSZP városi etikai bizottságának elnöke nem kívánta kommentálni az ügyet, mindössze annyit mondott: a két politikus az új frakció megalakításával megszegte a párttal kötött megállapodást.

Amikor Páva Zsolt május 10-én megnyerte az időközi polgármester-választást, még úgy tűnt, ellenzéki városvezetőként dolgozik majd. Az MSZP-SZDSZ többsége azonban május 18-án megszűnt a pécsi közgyűlésben, miután a testület két szocialista és egy volt szocialista tagja bejelentette, új frakciót alakított Baloldali Szövetség Pécs Városáért néven. Indoklásuk szerint céljuk az volt, hogy "a választók akaratának megfelelően" segítséget nyújtsanak a választáson az érvényes szavazatok mintegy 65 százalékát megszerző Páva Zsolt programjához.

A megváltozott politikai helyzet a pozíciók újraosztását is magával hozta a pécsi közgyűlésben. Az MSZP-n belül ez nem ment zökkenőmentesen, június elején Soó László távozott a szocialisták táborából.

A pécsi közgyűlésben az MSZP-nek jelenleg 16, a Fidesznek 14, az Összefogás Pécsért Egyesületnek és a Baloldali Szövetség Pécs Városáért frakciónak 3-3, az SZDSZ-nek 2, az MDF-nek egy képviselője van, Soó László pedig független. Páva Zsolt egyéni képviselői helye betöltetlen, így októberben időközi választást tartanak a választókerületében.