Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Három rendőr sérült meg, a román szurkolók bántatlanul hazautaztak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az újpesti szurkolók megpróbálták megközelíteni a román drukkerek buszait az Újpest FC és a bukaresti Steaua között lejátszott mérkőzés után, s közben folyamatosan támadták az intézkedő rendőröket: akik azonban megakadályozta a szurkolói csoportok összekeveredését, így a román szurkolókat sem ideutazásuk, sem hazautazásuk során nem érte atrocitás - olvasható a rendőrség honlapján megjelent tájékoztatásban.

A román szurkolók rendőri segítséggel és kísérettel elhagyták a helyszínt - olvasható a közleményben, amely szerint az este során összesen három rendőr sérült meg, valamint négy szurkolót kellett a mentőknek ellátni. A négy civil sérült közül hárman román állampolgárok, 1 sérült pedig magyar, ők mindannyian könnyű sérülést szenvedtek.

A labdarúgó mérkőzéssel összefüggésben összesen 7 személyt állítottak elő a rendőrök, további egy személlyel szemben tettek feljelentést, aki közbiztonságra különösen veszélyes eszközt birtokolt.