Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kettős korszakváltásban bízik Orbán Viktor

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Továbbra is a jobboldal európai térnyerésére és egyben új, magyar jobboldali korszak megteremtésének lehetőségére hívta fel a figyelmet a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a Magyar Nemzet című napilapban megjelent írásában hangsúlyozta: az utóbbi időben Európán kívül a világ számos országában győzelmet arattak a jobboldali pártok.

A pártokra épülő demokráciákban ritka pillanat köszöntött ránk, amikor az egyik küzdő fél, esetünkben a jobboldal, egyedül maradt a küzdőtéren - emelte ki Orbán Viktor a szombati Magyar Nemzetben megjelent írásában.

A cikkben a Fidesz elnöke kifejtette: nem csupán arról van szó, hogy a pénzügyi válság kellős közepén az európai parlamenti választásokon taroltak a jobboldali pártok, mint például a Fidesz, hanem arról, hogy a jobboldal mindenhol tarolt - "ha ellenzékben volt, ha kormányon, latin és északi, nyugati, közép- és keleti országokban, az Európai Unió magjában és perifériáján, régi demokráciákban és posztkommunista országokban egyaránt".

A neoliberalizmus mindent piacosítani igyekvő korszakának összeomlása után a Nyugat most tanulja azt a leckét, hogy "a piac megtévesztő, félrevezethető, védtelen az emberi mohósággal és kapzsisággal szemben" - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, aki a neoliberalizmus válságát egyben a modern baloldal válságának nevezte, utalva arra, hogy ez a baloldal volt az, amelyik "a neoliberális antropológia kikötőjébe kormányozta saját hajóját".

Egyfajta "kisgazda antitézis" született: se Isten, se haza, se család - jegyezte meg a pártelnök, aki szerint a baloldal azzal is tetézte a bajt, hogy az ideológiai űr betöltésére adott szellemi természetű válasza mellé még saját elitjének pénzügyi érdekeit is beleerőltette a baloldaliságba, s ebből kerekedett ki a modern baloldal, a harmadik út ideológiája.

Miközben Orbán Viktor bemutatta ezt az általa "politikai rémtörténetnek" nevezett folyamatot, azt is szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a dicstelen vég ellenére sem szabad megfeledkezni a baloldal történelmi érdemeiről: arról, hogy a baloldal volt az a politikai mozgalom, amely azt a célt tűzte ki, hogy a tőkével nem rendelkező társadalmi rétegek számára kiharcoljon bizonyos jogokat. A küldetések azonban "ahogy születnek és felemelkednek, úgy le is hanyatlanak és véget is érnek" - állapította meg Orbán Viktor, majd kijelentette: az európai baloldal küldetése itt ért véget.

Az, hogy a jobboldal "egyedül maradt a küzdőtéren", az ellenzéki politikus megítélése szerint azt jelzi, hogy Európa polgárai azt várják a modern európai jobboldaltól, hogy dolgozza ki a vállalkozás szabadságát továbbra is biztosító, de a mostani gazdasági, pénzügyi válsághoz hasonló újabb megrázkódtatások elkerüléséhez nélkülözhetetlen ellenőrzési és korlátozási rendszereket.

"A modern jobboldal lehet a szabályozott piac zászlóvivője (...), a modern jobboldal lehet az, amely kimondja azt az egyszerű igazságot, hogy nem tűrjük el, hogy bárki is abból gazdagodhasson meg, hogy másokat tönkretett, és a modern jobboldal hirdetheti meg, hogy ezt sem a falusi, sem a világpiacon nem fogja eltűrni" - írta Orbán Viktor.

Arra is kitért, hogy véleménye szerint az Európai Unió új korszakáról szóló tézisek különösen igazak Közép-Európa és kiváltképp Magyarország esetében. "Mi kettős korszakváltásban reménykedhetünk: lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát, ugyanakkor lezárhatjuk az átmenet korszakát, hiszen az elmúlt húsz év számunkra az átmenet korszaka volt" - hangoztatta a Fidesz elnöke, aki cikkét azzal zárta, hogy ebben a tekintetben a lehetőség az embereké, a felelősség viszont már a magyar jobboldalé.

"A Gyurcsány-Bajnai-korszak lezárása, a szükséges és kívánatos elszámoltatás, a politikai felelősség helyreállítása, a közrend megteremtése, a munka, a teljesítmény, a vállalkozó szellem, a család, valamint a nemzet becsületének helyreállítása mind-mind óriási felelősség és egyben lehetőség is az új magyar jobboldali korszak megteremtésére" - írta cikkében Orbán Viktor.