Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Keddtől vehető igénybe az áthidaló kölcsön

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Keddtől vehetik igénybe a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesek azt az áthidaló kölcsönt, amelyre kétéves garanciát vállal az állam. A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság július közepén hagyta jóvá az Országgyűlés által elfogadott törvényt, amelynek végrehajtási utasításait a múlt héten fogadta el a kormány.

Szollár Domokos közölte: az áthidaló kölcsönnél munkanélküliek esetében 80, a munkával rendelkezők, de fizetési nehézségekkel küzdők esetében 70 százalékos a garanciavállalás. A hitelt a munkanélkülieknek 10, a munkával rendelkezőknek 5 év alatt kell visszafizetniük.

Hangsúlyozta: az áthidaló kölcsön felhasználásával nem növekszik a törlesztőrészlet, csak a futamidő lesz hosszabb.

A kormányszóvivő arról is beszélt, a kölcsönért azok folyamodhatnak, akik 2008. szeptember vége után vesztették el állásukat, vagy kerültek nehéz helyzetbe, illetve 2009. június vége előtt kötötték meg a hitelszerződésüket.