Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Végre eldőlt a Madonna-koncert helyszíne

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Írásos visszaigazolást kaptak a budapesti Madonna-koncert szervezői a Puskás Ferenc Stadion üzemeltetőjétől arra vonatkozóan, hogy augusztus 22-én ott tarthatják meg a világsztár fellépését.

"Biztos a helyszín" - mondta Márkus Éva, a Live Nation Hungary Kft. koncertszervező cég marketing és kommunikációs igazgatója, hangsúlyozva: a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézettől kapott írásos visszaigazolás előszerződésnek tekinthető.

Mint hozzátette, az amerikai énekesnő fellépésére vonatkozó végleges szerződés is elkészül ezen a héten, és ebbe a gyepszőnyeg helyreállításával kapcsolatos részletek is bekerülnek. "A szerződést minden koncertnél az alapján tudjuk megkötni, ha az összes műszaki és egyéb paraméter tisztázott" - fogalmazott.

A Magyar Labdarúgó Szövetség korábban kifogást emelt a helyszínváltoztatás ellen, attól tartva, hogy a koncert után két héttel a stadionban megrendezendő világbajnoki selejtezőkre nem lesz megfelelő a gyep állapota. A kommunikációs igazgató ennek kapcsán megjegyezte, a legnagyobb stadionok szerte a világon felváltva rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket és egyéb rendezvényeket. A Live Nation Hungary a Richter Rasen osztrák céggel szerződött a pálya koncert utáni helyreállítására - tette hozzá.

Mint rámutatott, a vállalat referenciái közé olyan klubok tartoznak, mint a Real Madrid, a Juventus vagy a Chelsea. A Richter Rasen szakemberei vállalták, hogy a Puskás Ferenc Stadion gyepét is alkalmassá teszik a szeptember eleji válogatott mérkőzésekre.

"Tavaly a moszkvai Bajnokok Ligája-döntő előtt három nappal a Luzsnyiki Stadionban még koncert volt, a mérkőzés egy teljes fűcsere után mégis hibátlanul lezajlott" - emlékeztetett.

Márkus Éva beszámolója szerint az eredetileg a Kincsem Parkba meghirdetett esemény áthelyezésének valódi oka az volt, hogy a stadionban sokkal kedvezőbb a színpadra való rálátás a körkörösen elhelyezkedő lelátók miatt. "Nem véletlen, hogy a legtöbb helyen stadionokban rendezik meg az ilyen típusú koncerteket" - jegyezte meg.

A kommunikációs vezető kitért a koncert áthelyezéséről szóló korábbi sajtóhírekre is: mint elmondta, nem igaz, hogy a Kincsem Parkból a lótulajdonosok ellenállása miatt kellett eljönniük, de cáfolta azt a felvetést is, miszerint a tágas lóversenypályára túl kevés lett volna a néző.

A Puskás Ferenc Stadion teljes, 50 ezer fős kapacitását is használni kell ahhoz, hogy a közönség elférjen - hangsúlyozta.

Mint Márkus Éva felidézte, először a Puskás Ferenc Stadion üzemeltetőjével tárgyaltak a Madonna-koncert kapcsán. Akkor azonban még egy barátságos labdarúgó-mérkőzésre volt lekötve a létesítményben a fellépés időpontjára, ez azonban elmarad, így a stadion felszabadult. Többszöri tárgyalás után döntöttek úgy, hogy a nézők érdekében érdemes átvinniük a koncertet.

A Live Nation Hungary munkatársa elmondta, a rendezvényre még kapható néhány ezer jegy. Az új, kifejezetten a stadionba szóló belépőket péntektől kezdik árusítani, ezek ismét ülőjegyek lesznek.

Márkus Éva nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy készülnek-e a vészforgatókönyvvel arra az esetre, ha a NUSI mégis visszamondaná a helyfoglalást.