Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Aquaworld: a tragédia előtt jegyzőkönyv is készült az aknafedél hibájáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A múlt héten az Aquaworldben történt balesetet okozó gép hibájáról tudtak a fürdő alkalmazottjai, ennek ellenére elindították a gyermektragédiát okozó berendezést - mondta az InfoRádiónak az élményfürdő marketing és értékesítési igazgatója. Kelecsényi Ágnes kifejtette, a belső vizsgálaton derült ki, hogy készült jegyzőkönyv az aknafedél nem megfelelő rögzítéséről.

Az Aquaworld vezető munkatársai tudtak az aknafedél meghibásodásáról a múlt heti tragédia előtt, mégsem tettek semmit, pedig hatáskörük erre lehetőséget adott volna - mondta az InfoRádiónak az élményfürdő marketing és értékesítési igazgatója.

Kelecsényi Ágnes kiemelte: július 19-i dátummal találtak bejegyzést az aknafedéllel kapcsolatban egy füzetben. Az a felelős munkatárs, aki ezt olvasta, vagy bejegyezte, annak ellenére adott engedélyt a szörfmedence elindítására, hogy tudott a hibáról, mert úgy gondolta, hogy saját hatáskörben fogja a problémát elhárítani - fejtette ki.

Az Aquaworld marketing és értékesítési igazgatója közölte: az élményfürdőben szakképzett személyzet dolgozik, ugyanis úszómester-tanfolyamot végzett, valamint a jogszabályban előírt csúszdakezelő tanúsítvánnyal rendelkező munkatársakat alkalmaznak. Hozzátette: diákszövetkezetekkel is együttműködnek, de a tanulók csak a vendégkezelésben és egyéb kisegítő munkában vesznek részt, vagyis nem kerülhetnek a gépek közelébe.

Múlt csütörtökön egy 9 éves kisfiú azért halt meg, mert a szörfmedence részét képező vízmozgató berendezés fedelén állt, amely elmozdult, így beesett a működő gépezetbe.

Hanganyag: Szépvölgyi István