Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még mindig maradt 65 szabad demokrata potentát a közcégeknél

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A munkavállalók képviselői mellett ugyan politikai delegáltakat is érintenek a leépítések az állami társaságok igazgatóságaiban és felügyelő-bizottságaiban, a Heti Válasz számításai szerint még így is marad 65 szabad demokrata potentát a közcégeknél. Az elvileg külső politikai támogatás ellenére így az MSZP-SZDSZ gazdasági koalíció továbbra is erős maradt.

Az SZDSZ-en belüli belső háborúk ellenére a párton belüli nagy erőcsoportok továbbra is megtartották gazdasági befolyásukat az állami szektorban.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács összességében 11 társaságnál szüntette meg az igazgatóságot, melynek következtében 48 fővel csökkent a tisztségviselői összlétszám. Az igazgatósági testületek létszámát a törvény 7 főben maximálta, így azoknál a többségi állami tulajdonú társaságoknál, ahol az igazgatósági testület létszáma magasabb volt, létszámcsökkentésre került sor.

41 társaságot érintően összességében 102 fővel csökkent az igazgatósági tagok létszáma a vagyontörvény hatálybalépését követően.

A vagyonkezelő közvetlen felügyelete alatt álló társasági portfolióban idén tavasszal 149, legalább többségi állami tulajdonú társaság volt. Az itteni átalakítások nyomán a testületi tagok létszáma 182 fővel csökkent, az 1 108 fős létszámhoz viszonyítva.

A mostani elbocsátások több SZDSZ-es politikust érintettek, azonban új pozíciókba is kerültek. Nemrég például az a Kamarás Miklós lett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, aki - a Heti Válasz írása szerint - a rendszerváltás előtt az Építőgépgyártó Vállalat egyik leánycégénél még Kuncze Gábort foglalkoztatta, később pedig a majdani SZDSZ-elnök üzlettársává vált a Tallér Kft.-ben. De a vagyonkezelőnél maradt az ellenőrző bizottságban a Gyurcsány-kormány idején meghirdetett egészségügyi reform atyja, Mihályi Péter is.

A közcégeknél továbbra is leginkább a Kuncze Gábor és Kóka János érdekcsoportjaihoz tartozó politikusok maradhattak meg, azonban a Retkes Attila-féle új ügyvivői testület négy tagja ugyancsak megtarthatta pozícióit. Utóbbihoz sorolható Ikvai-Szabó Imre, Molnár Margit, Skaliczky Andrea és Varga Győző.

A teljesség igénye nélkül következzen néhány név azon szabad demokraták közül, akik továbbra is állami pozíciókban vannak.

Kóka János egykori kampány-, illetve Magyar Bálint volt kabinetfőnöke, Baranyi Imre a vagyontanács tagja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-ben és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. igazgatóságában is jelen van. Szintén a frakcióvezetőhöz köthető, egykori üzleti partnere Berki Endre, aki az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a MÁV Informatika Zrt és a BKV Zrt. igazgatóságának a tagja. A GKM volt közpolitikai igazgatója, Csepeli György is megtarthatta pozícióját a Magyar Posta igazgatóságában, a tárca volt politikai államtitkára, Gaál Gyula a szintén állami Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-nél maradhatott a vezetésben. Lakiné Köves Éva, Kóka János volt miniszteri titkárságának munkatársa a MÁV Zrt. felügyelőbizottságában ül.

Szalay-Berzeviczy Gábor, a gazdasági minisztérium volt államtitkára, egykori országgyűlési képviselő a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. igazgatóságában őrizhette meg pozícióját, Kóka János mennyasszonya, Szandrocha Kamilla pedig továbbra is az ITD Hungary Nonprofit Közhasznú Zrt. egyik osztályvezetője.

Az SZDSZ parlamenti frakcióvezetőjének volt üzleti partnere, Túri Péter az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht.-jának ügyvezetője, míg egyik befolyásos frakciótársa, Sándor Klára a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagja, minisztériumi delegáltként.

Nem maradtak állami munka nélkül az egykori szabad demokrata tárcavezetők sem. Csillag István volt gazdasági miniszter a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. és a Magyar Export-Import Bank Zrt. elnöke. Lotz Károly volt közlekedési miniszter a HungaroControl Zrt. elnöke, Persányi Miklós volt környezetvédelmi miniszter a budapesti Állatkert vezetésén kívül a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. fb-tagja is.

A több botrányba is keveredett Wekler Ferenc, Baranya megyei pártelnök a Paksi Atomerőmű Zrt. igazgatósági tagja, a még országgyűlési képviselő Velkey Gábor pedig az Egészségügyi Minisztérium jóvoltából tagja a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnak.

Kuncze Gábor volt kabinetfőnöke, Gáti Péter a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felügyelőbizottsági tagságát tudhatja magáénak, Büky Dorottya az SZDSZ volt parlamenti képviselője a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója, a szabad demokrata közelinek tartott Open Consulting Zrt. volt igazgatósági tagja, Sinkovits Péter a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél tarthatta meg felügyelőbizottsági tagságát, míg a tanácsadó cég tulajdonosa, Solti Gábor a Magyar Posta Zrt. és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. igazgatóságának tagja.

John Emese az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője a Millenáris Tudományos Kulturális Kht. fb-tagja, míg Poczkodi Balázs az Országos Választási Bizottság szabad demokrata tagja a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től és a Hungaroring Sport Zrt.-től is kap pénzt felügyelőbizottsági, illetve igazgatósági tagságáért. Rácskay Jenő volt parlamenti képviselő pedig a Mokép-Pannónia Kft. ügyvezetője.

És a végén az egyik legnagyobb bevétellel rendelkező Szerencsejáték Zrt.-ről is essen szó, melynek még mindig Székely Gábor, Budapest egykori főpolgármester-helyettese, a főváros gazdasági "szuperbizottságának" alelnöke a vezérigazgatója, Csőzik László érdi alpolgármester a területi igazgatója, míg az SZDSZ-kampányok egyik közreműködője, Pohárnok Mihály igazgatósági tagja.