Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szabályozatlan a kórházi betegellátást

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A fekvőbeteg-ellátásról szóló törvény kidolgozását javasolja a kormánynak az Állami Számvevőszék. A testület a kórházi tevékenységek kiszervezésének vizsgálatáról készített jelentésében kiemeli: a szabályozásnak egyértelműen meg kell határoznia a magánszektor szerepvállalását.

A számvevőszék 2006 és 2008 között, 22 kórház helyszíni ellenőrzésével folytatta le a vizsgálatot, amelynek eredménye szerint ebben az időszakban a vállalkozások részesedése - a csökkenő központi támogatással fordított arányban - a fekvőbeteg-szakellátásokra fordított kiadások között tízszeresére, mintegy 35 milliárd forintra emelkedett.

A jelentés hangsúlyozza: a nagyarányú részesedés ellenére nincs olyan stratégia az ágazatban, amely szabályozná a magántőke-bevonás lehetséges mértékét illetve szakmai területeit.

Az ÁSZ azt is megállapította, hogy a működtetők csak részben valósították meg vállalt kötelezettségeiket, az önkormányzatok pedig nem ellenőrizték a magántőke-bevonással működő kórházi ellátás szakmai színvonalát.