Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Új illetményrendszert akar a BKV vezérigazgatója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Új illetményrendszert akar bevezetni a BKV-nál a fővárosi közlekedési cég vezérigazgatója; Kocsis István az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága ellenőrző albizottságának szerdai ülésén azt mondta, hogy az új struktúrát már ősszel be lehetne vezetni. Az országgyűlési albizottság a BKV-támogatások felhasználása témájában, valamint az ismertté vált végkielégítési ügyekben hallgatta meg a zrt. elnök-vezérigazgatóját.

Kocsis István elmondta, változtatna a jelenlegi illetményrendszeren, valamint a kollektív szerződésen, amely szerint az alapbér mellett garantált prémiumot, teljesítményfüggő prémiumot, jutalmat, valamint korábban titoktartási pénzt is kaphattak a cégnél.

Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy alacsony fizetésért a hatalmas adósságállománnyal küszködő BKV nem tud jó munkaerőt kapni. Mint fogalmazott, "a jó munkaerőt meg kell fizetni, annak ára van, ha ezt nem tesszük, akkor csak hülyéket kapok, akik nem tudnak értelmes anyagokat összerakni".

Közölte azt is, hogy a cégtől távozó humánpolitikai igazgató, Szalainé Szilágyi Eleonóra mintegy 100 millió forintos végkielégítésének visszaszerzéséről már folynak a tárgyalások. Jelenleg úgy látja, ennek "részleges eredménye" lehet, ám ha mégsem sikerül megállapodniuk, akkor az ügyben a jogi utat választják.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a menetdíj további növelését nem tartja célravezetőnek, véleménye szerint a jelenlegi 40-43 százalékos árbevételi arány nemzetközi összehasonlításban is jó eredménynek számít.

Székely Gábort, a cég felügyelőbizottságának elnökét egyebek mellett arról kérdezték, hogy miért a BKV belső ellenőrzése keretében vizsgálják az aggályos kifizetéseket, miért nem kérnek fel erre egy független szervezetet.

Az fb. elnöke a belső vizsgálatot azzal indokolta, hogy egy neves cég megbízásának "nagyon borsos lenne az ára", máskülönben pedig megbíznak a belső ellenőrök munkájában.

Székely Gábor azt is mondta, hogy a tévhitekkel szemben nem biztos, hogy a BKV veszteséges, hanem inkább alulfinanszírozott. Utalt arra, hogy a tulajdonos és egyben szolgáltatásokat megrendelő fővárostól nem kapják meg a működéshez szükséges forrásokat.