Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mégis kerül állami pénz az innovációs alapba

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kormány a 2010. évi költségvetésben is biztosítja a költségvetési hozzájárulást az innovációs alaphoz a gazdaság szereplőivel 2003-ban megkötött egyezségben vállaltak alapján - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

A kormány 250-280 milliárd forintot költ évente kutatás-fejlesztésre, innovációra - idézte a KSH adatait a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. Varga Ferenc elmondta: ennek az összegnek egy része, nagyjából 50 milliárd forint származik az ún. Innovációs Alapból, amelybe az állam és a gazdasági szereplők közel azonos arányban fizetnek be.

A miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón ígértet tett arra, hogy a kormány teljesíti az innovációs alappal kapcsolatos, 2003-ban vállalt kötelezettségét, vagyis jövőre is befizeti a 20 milliárd forintot. Hozzátette: ennél jóval több, 2009-2010-ben mintegy 350 milliárd forint áll rendelkezésre az uniós források révén.

Varga Ferenc elmondta: az innovációs alapból elsősorban vállalatok pályázhatnak K+F-re, de támogatni kívánják a tudás alapú társadalom, valamint a nemzetközi tudományos kapcsolatok kiépítését is.

Újságírói kérdésre válaszolva Varga István - konkrét számot nem említve - azt mondta: 10 milliárd forint alatt van az az összeg, amellyel csökken a tárca jövő évi költségvetése.

A miniszter hangsúlyozta: a kutatás-fejlesztés kiút lehet a válságból, ugyanis javíthatja az ország versenyképességét.

A gazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások az 2009-2010-ben 350 milliárd forint keretre pályázhatnak kutatás-fejlesztés-innováció céljára. 2009-2010-ben 151 milliárd forint a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységének ösztönzésére, 67 milliárd forint a tudományos és innovációs kapacitások kialakítására, 59 milliárd forint a tudásalapú társadalom fejlesztésére, 46 milliárd forint a regionális innováció erősítésére 27 milliárd forint az európai uniós és nemzetközi kapcsolatok támogatására áll rendelkezésre.