Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orbán: a Fideszben munkát osztogatnak, és nem pozíciókat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Fidesz olyan politikai közösség, ahol munkát osztogatnak, és nem pozíciókat - mondta Orbán Viktor a Somogy megyei Kötcsén zárt körben megrendezett Polgári Pikniken.

A párt honlapjának közlése szerint egy leendő Fidesz-kormány személyi összetételével kapcsolatos találgatásokra utalva Orbán Viktor azt mondta: "Lassacskán mindenki kormányt alakít, én a kivételek közé tartozom". Hozzátette: minden szerkezeti, személyi javaslatot lajstromba vesz, de az erről szóló döntéseknek még nincs itt az idejük.

Az ellenzéki párt elnöke a találkozó záró előadásaként elmondott beszédében hangsúlyozta: Magyarországon ma jobboldali konjunktúra van, de ha az országgyűlési választás után mindössze "ellenkormányzást" hoznak létre, akkor visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb. Ezért - mint folytatta - az állandó politikai harcok elkerülése érdekében a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítaniuk.

Orbán Viktor - aki egyben a piknik fővédnöke is volt - úgy vélekedett, hogy a baloldal hatalompolitikai rendszere összeomlott, mert finanszírozhatatlanná vált, így a neoliberális értékekre alapozott korszak is véget ért. Hangsúlyozta: a neoliberális értékekre alapozott politika sikertelenné tette az országot, de a magyar társadalom a jobboldali értékeket is az alapján fogja megítélni, hogy az azokon alapuló kormányzás sikeressé tudja-e tenni az országot.

A Balatontól nem messze lévő Kötcsén 2004 óta hatodik alkalommal rendezték meg a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Polgári Pikniket. A már hagyományossá vált találkozón csaknem ötszázan vettek részt, az idei központi téma a kultúra és a válság viszonya volt.

Balog Zoltán (Fidesz), a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-t szombaton telefonon arról tájékoztatta, hogy a tanácskozáson - egyebek mellett - bejelentették: kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámai egyikén. A három zöldszámot (+36-1-555-2008, +36-1-555-2009, +36-1-555-2010) a pikniken ismertették.