Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csaba László: Nem kell számítani az életszínvonal drámai csökkenésére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Reformok nélkül a válságkezelés és a közös valuta bevezetése csak a gazdaság stagnálására elegendő - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő a Financial Times hétfői elemzésével összefüggésben. Csaba László közgazdász professzor szerint Amerika valóban gyorsabban lábal ki a válságból, mint Európa.

A Financial Times londoni gazdasági napilap hétfőn megjelent elemzése ismét felvetette, hogy fel kellene gyorsítani a közép- és kelet-európai országok euróövezethez való csatlakozását, kiemelve: az inflációs kritériumot jelenleg mindenki teljesíti, az államháztartási deficitelőírást azonban senki.

Az InfoRádiónak nyilatkozva Csaba László elmondta: nem ért egyet ezzel a javaslattal, mert reformok nélkül az euró bevezetése is csak a gazdaság stagnálására lenne elegendő.

A közgazdász professzor hangsúlyozta: ha ez marad a gazdaságpolitika iránya, vagyis a döntéseket nem követik dereguláró reformok - a nyugdíjrendszert fenntarthatóvá tevő intézkedések, a tőkepiac fejlesztése -, akkor csak stagnálásra, vagy egy százalék körüli növekedésre lehet számítani.

Hosszabb távon a fegyelmezett költségvetés, az államadósság csökkentése, a pénzpiacok fejlesztése és a vállalkozások élénkítése munkahelyeket teremt - véli a szakértő, aki szerint ennek működésére jó példa az amerikai, a kínai és az indiai gazdaság is.

Csaba László hozzátette: valóban megfogalmazódott az a gondolat, hogy ha az unió új tagállamait egy különleges eljárással felvették volna az euróövezetbe, az stabilizálta volna pénzügyi rendszerüket és helyreállította volna a befektetői bizalmat.

A nyugat-európai országok pénzügyminisztériumai és bankjai részéről azonban erre nem mutatkozott hajlandóság, márpedig olyan táncot, amit az egyik fél nem kíván járni, a másik nem tudja egyedül táncolni - fogalmazott a közgazdász.

Amerika gyorsabb, mint Európa


A Financial Times elemzése szerint az Egyesült Államok gazdasága gyorsabban lábal ki a válságból, mint Európa. Csaba László egyetért ezzel a megállapítással, mivel szerinte az amerikai gazdaságban nem feltétlenül kell a fogyasztás és a beruházás között egyensúlynak lennie.

Az egész világ megtakarításából az amerikai gazdaság viszonylag hamar növekedési pályára állhat, Európa azonban a bankcentrikus pénz és gazdasági rendszer, valamint az állami beavatkozás kiterjedtsége miatt csak lassan tud kijönni a gödörből - hangsúlyozta a közgazdász, aki azonban úgy véli, emiatt nem kell számítani az életszínvonal drámai csökkenésére.

Hanganyag: Herczeg Zsolt