Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

MTV-kuratórium: se elnöki pályázat, se hiteljóváhagyás

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Se új pályázatot nem írt ki a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára, se a társaság 2,4 milliárd forintos hitelfelvételét nem hagyta jóvá a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége szerdán - értesült az ülés után több tagtól az MTI.

A hitelfelvételt elutasítók azzal indokolták döntésüket, hogy kétségeik vannak az összeg visszafizethetőségével kapcsolatban.

Arról, hogy hat sikertelen elnöki pályázat után, öt nappal a legutóbbi lezárulását követően nem fogadtak el újabb felhívást, Czeglédi László kuratóriumi elnök úgy nyilatkozott az MTI-nek: egyetértetek abban, hogy elnököt kell választani az intézmény élére, de most időt adtak maguknak arra, hogy végiggondolják, hogyan lehet ez sikeres.

Emlékeztetett arra: múlt pénteken - akárcsak a két megelőző fordulóban - az elnökség tudott jelöltet állítani a tisztségre, ám a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratórium nem támogatta a médiatörvényben előírt mértékben a személyi javaslatot.

Hozzátette: ebben az esetben nem vonatkozik rájuk az az előírás, amely szerint ha a testület az előző menet beadási határidejétől számított harminc napon belül nem ír ki új pályázatot, megbízatása megszűnik, és az Országgyűlés egy hónapon belül új elnökséget választ.

"Adtunk magunknak egy kis időt" - kommentálta a pályázattal kapcsolatban történteket Balogh László elnökhelyettes.