Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csepeli kettős gyilkosság: meghosszabbították a gyanúsítottak letartóztatását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Két hónappal meghosszabbította a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottjainak előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Bíróság

"A több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt K. Tamás és társa ellen a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztályán folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2009. szeptember 8. napján K. Tamás és D. Gábor gyanúsítottak előzetes letartóztatását meghosszabbította 2009. november 9. napjáig" - közölte a bíróság.

A kényszerintézkedés meghosszabbításáról szóló végzés nem jogerős, mivel azzal szemben a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában január 7-én megölték az intézmény igazgatóját és helyettesét. A gyilkosság után a rendőrség két embert vett őrizetbe: a bűncselekmény során megsérült gondnokot, K. Tamást és a tanintézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, aki a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja volt, ám azóta lemondott tisztségéről.

Ruttner György, Deme Gábor védője korábban az MTI-nek elmondta: Deme Gábor részletes vallomást tett. Július 29-én pedig arról számolt be, hogy meghallgatták azt a felvételt, amely a bűncselekményt is rögzíti és annak leiratát is megkapták. Az ügyvéd szerint a hangfelvétel részleteiben és egészében is védencét igazolja.

Az ügyvéd arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a hangfelvétel szerint az első lövést megelőzően az egyik áldozat K. Tamással többek között arról beszél, hogy a tanintézménytől elbocsátandó gondnok szekrényét feltörték, leltárba vették a holmiját, és azt másnap megkaphatja, ha a "dolgot" - ami Ruttner szerint a munkaviszonyt megszüntető dokumentumra vonatkozik - másnap az iskolába viszi. K. Tamás a felvételen egyre ingerültebben követeli számítógépét. A vita azzal zárul, hogy az áldozat azt mondja: K. Tamásra nem számítottak a találkozón, de másnap elviheti holmiját. Ekkor dördül el az első lövés.

Az ügyvéd szerint a felvételen tisztán hallhatóak a lövéseket megelőző beszélgetések, a bűncselekmény és az azt követő beszélgetés is, amely Ruttner szerint igazolja, hogy K. Tamás kényszerítette Demét a szerver eltávolítására.

Ruttner szerint a felvételen az is hallható, hogy még a lövéseket megelőzően Deme Gábor megállapodik a másik áldozattal egy másnapi találkozóban és telefonszámot is cserélnek. Az ügyvéd szerint ez is igazolja, hogy védencének nem állt szándékában a gyilkosság.

Szintén a felvételen hallható, hogy K. Tamás káromkodva azt mondja: kézen lőtte magát, és utasítja Demét, hogy nyissa ki a szerverszobát. Ruttner szerint ekkor egyre kétségbeesettebben, remegő hangon Deme többször elismétli, hogy "nem tudom, nem tudom kinyitni". Végül K. Tamás berúgta a szoba ajtaját.