Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hét témáról tárgyalt Bajnai Gordon és Retkes Attila

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bár a költségvetés központi helyen szerepelt, ám Bajnai Gordon miniszterelnök és Retkes Attila találkozóján hét témát érintettek - mondta el az SZDSZ elnöke a kormányfő dolgozószobájában lezajlott megbeszélést követően a sajtónak.

A Retkes Attila úgy fogalmazott, hogy az SZDSZ világossá akarta tenni, melyek azok az értékek, amelyek képviseletét a következő hónapokban kiemelten szeretné képviselni.

A témákat felsorolva a költségvetés mellett említette a lakás- és devizahitelesek védelmét, a kis- és középvállalkozásoknál a munkahelymegőrzést és teremtést, az önkormányzatok helyzetét, a közösségi közlekedést, a H1N1 vírussal szembeni védekezést, illetve a miniszterelnök és a szlovák kormányfő találkozóját.