Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bajnai: jövőre érheti el az államháztartás a bevételi mélypontot

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Jövőre is nehéz, takarékos évre kell számítani, hiszen az államháztartás bevételi oldala várhatóan ekkor éri el a válság alatti mélypontját - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a bevételkiesés mértéke indokolttá teszi az 1.000 milliárd forintot meghaladó, két év alatt végrehajtott kiadáscsökkentési programot, hiszen a további eladósodás hibás politika lenne.

A kormányfő kifejtette: a kormány célja az, hogy minél inkább függetleníteni tudja az országot a nemzetközi hitelpiaci ingadozásoktól, ez pedig alacsony költségvetési hiányt követel meg. Úgy vélte: erre azért van szükség, mert a válság elmúltával a jelenleg nagy deficitet felhalmozó legfejlettebb gazdaságok várhatóan elszívják majd a likviditást a kevésbé fejlett, kisebb gazdaságoktól.

A miniszterelnök rámutatott: míg Magyarországon a 2010-re tervezett államháztartási hiány 3,8 százalék a GDP-hez mérten, addig az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 7,3 százalék.

A kormány eddigi munkájából kiemelte az adó- és nyugdíjreformot, valamint a családtámogatási rendszer átalakítását. Sikeresnek értékelte az EU-s pályázati kifizetések felgyorsítását is. Aláhúzta: az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében eddig 467 milliárd forintot fizettek ki. A krízisalapról szólva rámutatott: naponta ezer darab körüli kérelem fut be, eddig több mint tízezer család kapott egyszeri pénzbeli támogatást.

A most készülő banki magatartáskódexről elmondta: annak célja, hogy véget vessen a "vadkeleti" viszonyoknak, amelyek adósok és hitelezők között helyenként kialakulnak.

Bajnai Gordon a kormány további teendői közül kiemelte a közbiztonságra fordított források bővítését, az Út a munkához program kiterjesztését, a kutatás-fejlesztés fokozott támogatását, valamint a közösségi közlekedés átalakításról szóló egyeztetések megkezdését.