Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lendvai: Magyarország nem \"lúzer nemzet\"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Lendvai Ildikó szerint az MSZP nem fogja \"agyonígérgetni magát\", nem dumával, hanem tettekkel készül a következő országgyűlési választásra.

Az MSZP elnöke szombaton Budapesten közölte: pártja nem fogja elszórni a közös pénzt, nem pénzszórással, hanem valódi gondok reális és megfizethető megoldásával készül a választásokra.

A szocialista párt politikai évadnyitója után tartott sajtótájékoztatón Lendvai Ildikó elmondta: azt kérték a rendezvényen megjelent képviselőiktől, képviselőjelöltjeiktől, hogy helyben is a konkrét teendőkre adjanak választ, elsősorban a közpénzek, a közrend és a munkahelyteremtés területén.

A politikus szerint a választásokra készülve nem fogják kétségbe vonni az ország eddigi teljesítményét, nem gondolják ugyanis, hogy mindig mindent elölről lehet kezdeni.

"Nem rombolással, hanem építkezéssel, nem tagadással, hanem állítással készülünk és kormányzunk. Nem háborúval, hanem együttműködéssel képzeljük el ezt az előttünk álló választási felkészülést" - fogalmazott.

A pártelnök úgy vélte, lehetetlen dolog, hogy minden párt azt mondja, amit a másik csinál, az teljesen rossz, mindent le kell rombolni, mindent elölről kell kezdeni.

"Ez nem lehet a gödrök országa" - fogalmazott, megjegyezve, hogy Magyarország nem "lúzer ország, nem lúzer nemzet", nem mindig csak veszít és veszít.

Az Orbán-kormányra is lehet találni öt szót

Hozzáfűzte: az elmúlt hét év teljesítménye, minden elkövetett hibával is, érték. Az eredmények közzé sorolta a dupla családi pótlékot, a sorkatonaság eltörlést, az útépítéseket.

Elmondta, könnyű néhány szóval jellemezni egy kormányzást, az Orbán-kormányét is. "Oly könnyű azt mondani: Josip, Kaya, szőlő, bánya, gödrök és árkok, kirekesztés" - fogalmazott.

A szocialista politikus ezzel arra utalt, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pénteken pártja évadnyitóján a Gyurcsány-Bajnai-kormányokat öt szóval jellemezte: "Õszöd, Zuschlag, offshore, végkielégítések, megszorítások".

Lendvai Ildikó szerint nem azt akarják, hogy az ország két részre szakadjon, hanem azt szeretnék, hogy a legjobb teljesítményét nyújtsa egy olyan ország, amelynek van bal- és jobboldala, "van bal és jobb keze".

Hangsúlyozta: "nem akarunk politikai Trianont". Egy politikai Trianonnal, egy politikai háború rossz végével az ország nem vesztheti el politikai meggyőződés szerint nemzetének egy részét - fogalmazott.

Lendvai Ildikó közölte: nem listáznak, nem stigmáznak, nem fenyegetnek, és ezt várják másoktól is.

"Figyelj és segíts"

Azt mondta, az évadnyitón jelenlévőktől azt kérték, hogy az ősz mottója az legyen: "figyelj és segíts". Hozzátette: a szocialista politikusoknak fokozottan figyelniük kell a készülő banki etikai kódexre, ha az nem old meg minden orvosolandó ügyet, akkor azt ki kell egészíteni törvénnyel.

A pártelnök szerint figyelni kell arra, hogy a krízisalapot, az Út a munkához programot igénybe tudják venni az érintettek, valamint arra is figyelniük kell a jelölteknek, hogy nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is rendbe kell tenni az országot.

Megismételte, hogy az MSZP egyéni országgyűlési képviselő-jelöltjeinek több mint nyolcvan százalékát kiválasztották már, és közülük minden harmadik új jelölt.

Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó azt mondta, nyugodt, nem hisztérikus, de erős kampányra készülnek. Nem a jelszavakkal, hanem a konkrét cselekvéssel akarnak toborozni, abban bíznak, hogy a kedvezőbb forintárfolyam, a növekvő nettó fizetés, a település utcáin a több rendőr győzi meg a választókat - vélekedett.

Nem hullámvasút

Az MSZP elnöke beszélt arról is, hogy rendszerváltás utáni választások eddigi története "sajátos hullámhegyeket és hullámvölgyeket mutat": négyévente, a választások évében megnő a költségvetési hiány, majd a következő évben megszorítások következnek. Mint mondta, így volt ez 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben is, bár akkor elmaradt a megszorítás, és 2006-ban is.

Lendvai Ildikó szerint "a magyar gazdaság nem hullámvasút", abba akarják hagyni ezt a politikát, ezért a parlamentnek olyan költségvetés terjesztettek be, amely csak azt vállalja, amire pénz van, nem fog megnőni a költségvetési hiány, és nem kell egy új kormánynak megszorítással kezdenie.

Elmondta, hogy októberben ismét találkozót szerveznek a képviselőjelöltekkel.

"Az kéne még, hogy visszavonjuk a költségvetést"

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz szerint vissza kellene vonni a 2010-es költségvetést, Lendvai Ildikó úgy válaszolt: "na az kéne még, hogy visszavonjuk a költségvetést". Meg lehetne nézni másnap a forint árfolyamát - folytatta - , ha azt a költségvetést visszavonnák, amely a nemzetközi gazdaság, a Nemzetközi Valutaalap támogatását bírja.

Egy másik kérdésre, miszerint a jövő évi büdzsében 160 milliárd forintot vonnak el az önkormányzatoktól az eredetileg tervezett 120 milliárd forint helyett, a pártelnök közölte: ebből negyven milliárd forint nem tényleges kiadáscsökkentés, hanem például ennyivel kevesebb gyerek van.

A 120 milliárd forint a valódi elvonás - jegyezte meg. Mint mondta, a nettó nyolcvan milliárd forintos elvonás is igaz, mivel más ágon, a közrend vagy az Út a munkához programra biztosított forrásokkal több pénz megy az önkormányzatokhoz.