Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Köszönetet mondott Magyarországnak a brandenburgi miniszterelnök

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Köszönetet mondott Magyarországnak a 20 évvel ezelőtti határnyitásért Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszterelnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) korábbi vezetője.

Platzeck az MTI-nek adott interjúban emlékezett vissza a két évtizeddel ezelőtti időkre, így arra, hogy a szeptember 10-i határnyitás éjszakáját Budapesten töltötte.

A több tízezer, az akkori NSZK-ba tartó keletnémet menekülttel szemben ő maga egyike volt azon keveseknek, akik különböző okokból mégis a hazatérést választották. "Emlékszem, szeptember 11-én szinte teljesen üres repülőgépen tértem vissza az NDK-ba" - mondta el az MTI-nek Platzeck, hangsúlyozva: mindezt azért tette, hogy segíthessen az ottani viszonyok mielőbbi megváltoztatásában.

"Ehhez Magyarországon gyűjtöttem a bátorságot" - fogalmazott a brandenburgi miniszterelnök, aki 2006-ban egészségügyi okokból kényszerült lemondani az SPD elnöki tisztségéről, de továbbra is tagja a párt legszűkebb vezetésének.

Matthias Platzeck úgy értékelte, hogy a két ország közötti kapcsolatok húsz év elmúltával is rendkívül szorosak és jók. Egyúttal köszönetet mondott a magyarok akkori szerepéért és bátorságáért, ami - mint hangsúlyozta - jelentős mértékben hozzájárult a berlini fal leomlásához, illetve a német újraegyesülés megvalósításához.

"A németek ugyanolyan hálát éreznek Magyarországgal szemben, mint húsz évvel ezelőtt" - hangoztatta a brandenburgi kormányfő, utalva arra, hogy a két ország egyaránt nehéz időszakon megy keresztül. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy a magyar-német viszony a jövőben is erős marad.

A küszöbönálló német parlamenti választások, illetve az országos szavazás napján sorra kerülő brandenburgi helyi törvényhozási választások kapcsán pártja esélyeire utalva Matthias Platzeck elismerte: az SPD rendkívül nehéz helyzetben van és keményen kell harcolnia. "De csak az veszít, aki nem harcol" - fogalmazott a miniszterelnök, utalva arra: "Arra törekszünk, hogy a szociáldemokrata párt jól szerepeljen és a Bundestag egyik legerősebb pártja legyen, Brandenburgban pedig megőrizze a húsz éve tartó kormányzást."

A miniszterelnök abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy a hét végén a tartomány fővárosában, Potsdamban sportrendezvénnyel egybekötve emlékeztek meg a határnyitás évfordulójáról. A Matthias Platzeck és Peisch Sándor berlini magyar nagykövet védnöksége alatt tartott rendezvény keretében a német és a magyar kajak-kenu válogatott legjobbjai mérték össze erejüket a potsdami csatorna egy 200 méteres, ideiglenes versenypályáján.