Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az EBESZ segíthet a szlovákiai magyar kisebbség védelmében - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar kormányfő szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosának a szlovákiai nyelvtörvénnyel összefüggő ajánlásai európai szintre hozhatják a Szlovákiában élő összes, így a magyar kisebbség védelmét és képviseletét is.

Bajnai Gordon ezt azután mondta, hogy Budapesten találkozott Knut Vollebaekkel. A miniszterelnök úgy vélte: a főbiztos ajánlásai alapján lehetőség nyílik arra, hogy felülvizsgálják a szlovákiai nyelvtörvény módosítását, és a végrehajtási utasításokat úgy készítsék el, hogy az alapján senkit ne lehessen indokolatlanul megbüntetni kisebbségi nyelvhasználatáért. Knut Vollebaek a nap folyamán tárgyalt az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével. Németh Zsolt a megbeszélés után úgy fogalmazott: Szlovákia gúnyt űz Magyarországból; ugyanakkor köszönetet mondott a főbiztosnak, hogy felvállalta a felvidéki magyarság jogainak védelmét.

Az államfőnél járt a miniszterelnök

A szlovák-magyar viszony alakulásának aktuális kérdéseiről tájékoztatta az államfőt a miniszterelnök. A Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint Bajnai Gordon az Országgyűlésnek benyújtott jövő évi költségvetési törvényjavaslat részleteiről, továbbá egyéb, az őszi politikai szezont érintő kormányzati tervekről tájékoztatta Sólyom Lászlót a Sándor-palotában.

A Fidesz radikálisan csökkentené az állami cégek vezetőinek jövedelmét

Az állami cégvezetők fizetésének radikális csökkentését és a jövő évi költségvetés tervezetének visszavonását szorgalmazza a Fidesz. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője úgy fogalmazott: pofátlanságnak tartja, hogy miközben az állami cégvezetők - a ma nyilvánossá vált adatok alapján - milliós fizetéseket kapnak, addig a kormány a büdzsé tervezete szerint az utolsó forintjaikat is elveszi az emberektől. Az augusztus végén elfogadott, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendelet szerint nyilvánosságra kell hozni minden állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaság vezetőinek nevét, tisztségét, munkakörét, illetve a munkaviszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatásokat.

A főváros is áttekinti a munkaszerződéseket

Áttekintik a kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő fővárosi cégeknél a vezetői munkaszerződések és a végkielégítések gyakorlatát. Erről a kereszténydemokrata Bagdy Gábor javaslatát elfogadva döntött a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága. A politikus elmondta: egyhangúlag elfogadták azt a kezdeményezését is, amelynek alapján felkérik a főpolgármestert egy egységes javadalmazási szabályozás elkészítésére.

A pénzügyminiszter szerint javult Magyarország hitelessége

A pénzügyminiszter szerint olyan jelentősen javult Magyarország hitelessége az elmúlt hónapokban, hogy jövőre el lehet majd dönteni, szükséges-e még a Nemzetközi Valutaalap támogatása. Oszkó Péter a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozva emlékeztetett: az IMF és az Európai Unió a múlt héten beleegyezett, hogy hat hónappal, 2010 október 5-ig meghosszabbítsák a Magyarország rendelkezésére álló, összesen 25,1 milliárd dolláros készenléti hitelkeret felhasználásának határidejét.

Már jövő hónaptól dolgozhatnak az új közterület-felügyelők

Az igazságügyi és rendészeti miniszter szerint már a jövő hónapban munkába állhatnak az önkormányzatoknál az állam által finanszírozott közterület-felügyelők és településőrök. Draskovics Tibor a helyhatóságok illetékeseivel tartott egyeztetés után emlékeztetett: a kis értékű lopások ügyében ezentúl a rendőrséghez is lehet majd fordulni, valamint a jövőben a jegyző az okozott kár megtérítésére kötelezheti az elkövetőt. Bajnai Gordon miniszterelnök szeptember elején hirdette meg a közbiztonsági intézkedéscsomagot, amelynek részeként településőrségeket hoznak majd létre.

Három év múlva ismét népszámlálás lesz Magyarországon

2011 őszén teljes körű megkérdezésen alapuló népszámlálást tartanak Magyarországon - közölte a kancelláriaminiszter a Parlamentben. Molnár Csaba a feltételeket rögzítő törvényjavaslat ismertetésekor hangsúlyozta: Magyarországon csak akkor lehet tartós fejlődés, ha ismerjük a valós adatokat az ország állapotáról. Molnár Csaba hangsúlyozta, hogy az adatszolgáltatás - a nemzeti és etnikai hovatartozás kivételével - kötelező, az adatokat ugyanakkor csak statisztikai célokra lehet felhasználni.

Felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyész az MTV-székház támadóira

Felfüggesztett szabadságvesztést kért az MTV-székház 2006-os ostroma után indult büntetőper hat vádlottjára az ügyész. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon a 40 vádlott közül annak a hatnak az ügyében zárult le a bizonyítási eljárás, akik részben beismerték tettüket. Esetükben csütörtökön elsőfokú ítélet várható.