Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az MSZP-tagság döntheti el, legyen-e tisztújítás idén

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Pártvitára bocsátotta az MSZP országos elnöksége, hogy legyen-e csak a felső vezetőkre kiterjedő tisztújítás még idén - tudta meg az MTI több szocialista forrásból.

Az MTI információi az országos elnökség több tagja arra számít, hogy a tagság többsége nem támogatja az alapszabály-módosítást, amely lehetőséget adna a csak a vezető tisztségviselőkre kiterjedő tisztújításra.

Az elnökség azt kérdezi a tagságtól, hogy a december 12-i, a miniszterelnök-jelöltről, a választási programról és az országos listáról döntő kongresszuson napirenden szerepeljen-e az alapszabály módosítása. E szerint az elnökség tagjait, a választmányi elnököt, az országos etikai bizottság, illetve a Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnökét választanák újra.

Az MTI úgy tudja, hogy az országos elnökség október végéig várja vissza a javaslatokat.

Az MSZP tavasszal tartotta a kétévente esedékes, felmenő rendszerű tisztújítását. Ezt követően rövid időn belül az újraválasztott Gyurcsány Ferenc lemondott pártelnöki posztjáról is, majd a párton belül megkötött kompromisszummal Lendvai Ildikót választották utódául.

Az európai parlamenti (EP) választási eredmények után vetődött fel, hogy pártértekezlet helyett kongresszuson értékeljék a történteket, majd még idén tartsanak tisztújítást is. A kongresszus határozatban kimondta: a 2010-es költségvetés elfogadása után 2009 novemberében-decemberében kerüljön sor az alapszabály szerinti, a párt országgyűlési választási programját elfogadó, a párt miniszterelnök-jelöltjéről és országos listájáról döntő kongresszusra, az elnökség pedig bocsássa pártvitára az alapszabály módosítását, annak érdekében, hogy mandátumának lejárta előtt kerüljön sor az elnökség vagy a kongresszus által megválasztott tisztségek tisztújítására.

A dokumentum szerint az alapszabály módosítását a 2009 novemberében-decemberében sorra kerülő kongresszusnak kellene megvitatnia. Ha a kongresszus jóváhagyja az alapszabály módosítását, ezt követően a lehető legrövidebb időn belül kerüljön sor a már módosított alapszabály szerinti tisztújításra.

A tisztújítás része annak a kompromisszumnak, amely az úgynevezett fiatalok, illetve főként a budapesti szervezet, valamint az úgynevezett öregek között született. Valójában az MTI által megkérdezett mindkét oldal cáfolta, hogy generációs ellentétről van szó: az "öregek" szerint "modernizációs", a "fiatalok" szerint viszont "hitelességi" törésvonal van a párton belül.

Lendvai Ildikó a júliusi kongresszus után a saját szerepéről azt mondta: pártelnöki feladata addig tart, amíg megválasztják a miniszterelnök-jelöltet, és elfogadják a választási programot. Az MTI úgy tudja, a többség azt szorgalmazza, hogy Lendvai Ildikó ne mondjon le a posztról decemberben.