Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Giró-Szász: A Fidesznek nincs alternatívája

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A politika \"beárazta\" a jövő évi választások eredményét, de hogy ez előny vagy hátrány a legnagyobb ellenzéki pártnak, abban eltérnek a vélemények. A Vision Politics igazgatója Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában úgy látta: a Fidesz ebben a helyzetben megteheti, hogy terveiből szinte semmit sem árul el. Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója ugyanakkor azt mondta: a legnagyobb ellenzéki párt azt üzeni, hogy gyors megoldást nem adhat a problémákra, de perspektívát igen.

Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója szerint sem erejét, sem támogatottságát, sem struktúráját tekintve nincs alternatívája a kormányzóképesség szempontjából a legnagyobb ellenzéki pártnak. Hozzátette: ez áll Orbán Viktor Fidesz-elnök beszédeinek középpontjában is, valamint az, hogy a Fidesz sem tud gyors megoldást adni a problémákra, de perspektívát igen.

Török Gábor, a Vision Politics igazgatója szerint ugyanakkor fordítva is elsülhet az, ha a Fidesz egyetlen lehetséges erőként tűnik fel, hiszen vannak, akik ilyenkor a gyengébbik erőre szavaznak, hogy ellensúlyozzák a másikat. A taktika ugyanakkor a Jobbik támogatóinak megszerzése szempontjából hasznos lehet.

Arra is rámutatott: a jelenlegi helyzetben a legnagyobb ellenzéki párt semmi konkrétat nem mond arról, milyen lépéseket tervez.

Szinte biztos, hogy nem lesz előre hozott választás

Giró-Szász András szerint, míg tavasszal a szocialisták számára nem volt racionális érv az előre hozott választások mellett, a most benyújtott költségvetési javaslatnak vannak olyan elemei, amelyek a jövő év elején tovább ronthatnak a kormánypárt helyzetén: az újabb elvonások miatt még alacsonyabb eredményre számíthatnak.

Török Gábor azonban úgy látja: a szocialisták ennek ellenkezőjét várják, azaz azt, hogy például az adóváltoztatások miatt jövőre támogatókat tudnak szerezni. Hozzátette: a szocialisták már akkor eldöntötték, hogy nem akarnak előre hozott választást, amikor a kormányváltás mellé álltak.

A kis pártok sorsa az MSZP-től függ

Mindkét elemző egyetértett abban, hogy a kis pártok eredménye attól függ, mennyire tudják egy baloldali párt alternatíváját nyújtani az MSZP mellett, így hány szavazót tudnak elvenni a szocialistáktól. Török Gábor úgy fogalmazott: a kis pártok sikeréhez az kell, hogy az MSZP összeomoljon, hogy 20 százalék alatti eredményt érjen el. Az MDF esélye is az lehet, hogy "kis MSZP-t csinál magából" - fogalmazott. Az elemző ugyanakkor azt tartja valószínűnek, hogy mindössze három párt kerül be a parlamentbe 2010-ben.

Giró-Szász András hozzátette: a 2010-es választások szempontjából az SZDSZ-t "le lehet írni", eredmény még a Jobbik mellett esetleg az MDF-től vagy a Lehet Más a Politikától várható.

Labdába rúghat-e egy új párt?

Török Gábor elmondta: az elmúlt időszakban számos új párt alakításának híre röppent fel, ezeket azonban "elhasznált és a választók által megunt politikusok alakítják, így sikerességük szinte kizárt. Egy új formációnak ráadásul a jövő évi választásokon már nem lenne elég ideje ahhoz, hogy elegendő képviselőjelöltet állítson az országban. "A zászlóbontás idejéből már kifutottunk" - fogalmazott.

Az elemző egyedül a Szili Katalin szocialista politikus köré szerveződő erőben lát fantáziát.