Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csaba László: A költségvetés nem teremt bizalmat

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A 2010-es költségvetés nem teremt bizalmat, mivel nem derül ki belőle, hogy miből lesz növekedés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László közgazdász. A kiadások lefaragása helyes, de kevés, amelyet a kiadási oldalon olyan megszorítás követ, ami egészében a fűnyíró elvet követi. De nem is tehet mást - tette hozzá az egyetemi tanár.

Nem igazán látni a 2010-re tervezett költségvetésben, hogy mely intézkedések serkentik a növekedést - mondta Csaba László.

A közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában kiemelte: a büdzsé fő célja a meghatározott, 4 százalék alatti hiánycél elérése, ennek érdekében lefaragnak a kiadásokból, ami helyes. De a visszaesés mértéke 6,7-7,5 százalékos, vagyis ehhez képest fele akkora megszorítást tartalmaz a költségvetés - tette hozzá.

Az egyetemi tanár kifejtette: az egyensúlyjavítás nagyobbik felét bevételemeléssel kell megteremteni, ez a magyarázata, hogy egy alacsonyabb adókulccsal, de szélesebb bázissal több közterhet hajtanak be, így 2010-ben is az egyensúlyt az adók emelésével próbálják elérni. Ezt a kiadási oldalon olyan megszorítás egészíti ki, ami egészében véve egy fűnyíró elvet követ, de nem is tehet mást - vélekedett.

Csaba László hangsúlyozta: a költségvetést látva, nincs az az érzés, hogy van egy középtávú terv, ami kivezet a válságból. A büdzsé nem teremti meg a bizalmat, és nem látni, miből lesz a növekedés - emelte ki.

Az elmúlt öt év gyakorlata tér vissza, amikor várjuk, hogy a kormány tevékenysége helyett az EU vagy a világgazdaság húz ki minket a slamasztikából. Ez a naiv hit az elmúlt öt évben sem valósult meg - közölte a közgazdász.

Az egyetemi tanár szerint nem tudjuk megkerülni, hogy a jelenlegi helyzet egyik rákfenéje az, hogy a kormánynak nincs legitimációja, társadalmi felhatalmazása, parlamenti többsége és szakmai támogatottsága.

Hanganyag: Exterde Tibor