Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Októberben folytatódnak a bértárgyalások - a nap legfontosabb hírei

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Október elsején folytatódnak a bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A munkaadók a mostani egyeztetésen irreálisnak nevezték a munkavállalói oldal bruttó 80 ezer forintos minimálbér-javaslatát.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára hangsúlyozta: a GDP várható visszaesését is figyelembe véve ez több mint tíz százalékos alapbéremelést jelentene, amely a jelenlegi gazdasági helyzetben nem reális. A tanácskozáson Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta: jövőre már lassú gazdasági fellendülésre számít a tárca. Hozzátette: ennek nyomán 2010 második felében a foglalkoztatás is bővülhet. A munkaadói és a munkavállalói oldal egybehangzóan úgy vélte, hogy a jövő évi költségvetés tervezete nem szolgálja a gazdaság élénkítését és növekedési pályára állítását.

Közel a megállapodás a kórház-finanszírozás ügyében

Megállapodás-tervezet elfogadásával zárult a kórházi szakmai szervezetek és az egészségügyi miniszter között az ágazat finanszírozásáról tartott egyeztetés. A dokumentum szerint október elsejétől bevezetik a bázisfinanszírozást, de a fix támogatást meghatározott minimális teljesítményhez kötik majd. Az egyezséget várhatóan kedden véglegesítik.

Orbán: Hatályon kívül helyezné a költségvetést a Fidesz

Hatályon kívül helyezi a jövő évi költségvetést a Fidesz, ha kormányra kerül, és újat alkot helyette - közölte a párt elnöke. Orbán Viktor magyarázatként a HírTV esti műsorában azt mondta: pártja gazdaságpolitikája teljesen más természetű, mint amilyet a jelenlegi kormány képvisel. Úgy fogalmazott: a 2010-es költségvetés azért veszélyes, mert elvesz fél évet a megújulásból.

Segélyhitel Vietnamnak

Mintegy 60 millió euró értékben segélyhitelt nyújt Magyarország Vietnamnak a két ország miniszterelnöke által aláírt megállapodás értelmében. Bajnai Gordon elmondta: a pénzből a többi között felépül egy olyan onkológiai központ, amelyben jelentős a magyar beszállítói, technológiai hányad, és így Dél-Vietnam egy nagyon korszerű, 500 ágyas onkológiai ellátóközponthoz jut.

Az Országgyűléshez fordulnak az egyházak

Rendkívüli parlamenti bizottsági ülés összehívását kezdeményezték a történelmi egyházak a tavalyi zárszámadás és a jövő évi költségvetés ügyében. Az egyházi vezetők kifogásolják, hogy a 2008-as zárszámadásról szóló törvény tervezete változatlanul nem tartalmazza az egyházi közoktatási és szociális kiegészítő támogatás elszámolását. Azt is sérelmezik, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. Balog Zoltán, az illetékes bizottság fideszes elnöke közölte: kedden tartják meg a rendkívüli tanácskozást.

Még nem dőlt el, kit fogadunk be Guantánamóról

Még nem dőlt el, hogy melyik guantánamói fogva tartottat fogadja be Magyarország a szóba jöhető három ember közül. Erről a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter számolt be az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága rendkívüli zárt ülése után. Juhász Gábor elmondta: Magyarország alapvetően humanitárius okokból tervezi egy fogva tartott letelepítését. Németh Zsolt, a bizottság elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz nem emel elvi kifogást a befogadás ellen.

Ötven milliárdot fordít felújításra a GYSEV

Csaknem 50 milliárd forintból újítja fel a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalat a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. A beruházás kiemelt uniós projektként 41,3 milliárd forint uniós támogatásra számíthat, a további 3,7 milliárdot a kormány biztosítja. Az osztrák-magyar állami tulajdonban lévő GYSEV-re jutó rész így 15 százalék.

Feljelentést tett a BKV vezérigazgatója

Feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen a fénymásoló-felmérés ügyében a BKV vezérigazgatója. Az Optimismo Kft. által elvégzett munkáról belső vizsgálati anyag készült, és a közlekedési társaság szerint ennek eredménye alapján felvetődik nagy kárt okozó bűncselekmény gyanúja. A Magyar Nemzet a hónap elején számolt be arról, hogy bruttó 19,2 millió forintot költött el 2007-ben a BKV a saját fénymásoló-állományának teljes felmérésére.

Kollektív öngyilkosságot követett el egy maglódi család

Feltehetően kollektív öngyilkosság szándékával nagy mennyiségű gyógyszert vett be egy maglódi család négy tagja; hárman meghaltak, az anyát pszichiátriára vitték. Állapota miatt még nem tudták kihallgatni. Hírügynökségi értesülés szerint a család 19 és 20 éves lánya gyógyíthatatlan beteg volt, és emiatt határoztak mind a négyen úgy, hogy véget vetnek az életüknek.

Kétmilliós nyomravezetési díj

Kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a reggeli, pénzszállító elleni támadás ügyében a Fejér megyei rendőr-főkapitány. A járművet hajnalban támadták meg az M1-es autópályán, Bicske térségében. Az elkövetők kiszállították a pénzszállító autóból annak sofőrjét és a pénzkísérőt, majd azonnal tüzet nyitottak a kiérkező rendőrautóra. A lövésektől nem, de a betört szélvédőtől az egyik rendőr könnyebben megsérült. A két rabló nem vitt el pénzt.

Megnyíltak a kulturális örökség napjai

Pécsett, az ókeresztény emlékek bemutatására kialakított látogató központban, ünnepélyes országos megnyitóval kezdődtek meg a kulturális örökség napjai. A rendezvénysorozat szervezői 372 település 820 épületében, valamint 171 sétaútvonalon várják a közönséget.