Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az SZDSZ országos tanácsa nyilatkozatot akar aláíratni a parlamenti képviselőkkel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az SZDSZ országos tanácsa (ot) nyilatkozatot akar aláíratni a párt parlamenti képviselőivel, amelyben kijelentik, hogy az Országgyűlésben a párt politikáját kívánják segíteni - jelentette be a párt elnöke a testület szombati ülését követő sajtótájékoztatón.

Retkes Attila kérdésre válaszolva azt mondta: azok a képviselők tudnak arról, hogy a nyilatkozat aláírását kérik tőlük, akik részt vettek az ot ülésen. Hozzátette, "a szabad demokratáktól természetesen azt várjuk, hogy aláírják azt a nyilatkozatot, hogy szabad demokraták".

Szintén kérdésre válaszolva közölte, hogy nem szabnak határidőt a nyilatkozat aláírására. Az aláírás nem is kötelező, de a pártelnök szerint "egy erkölcsi és etikai kérdésről van szó".

Az MTI kérdésére, hogy a pártból kilépett Magyar Bálinttól is elvárják-e a nyilatkozat aláírását, azt mondta: amennyiben a képviselő a mandátumát meg kívánja tartani, akkor igen. Hozzátette, azzal számolnak, hogy a politikus helyére a következő ot ülésen új képviselőt tudnak jelölni.